hu en
2015. Július 01. 10:00  -  Videoton FC
adidasra váltott a Videoton FC – mostantól egyedi mezben játszik a bajnokcsapat

2015. július 1-től az adidas lett a Vidi hivatalos sportszerszállítója. A 2+2 évre szóló megállapodás szerint a július 5-i Szuperkupa-döntőn lép először pályára a bajnokcsapat az új felszerelésben. 

Szerződést kötött az adidas Budapest Kft. és a Videoton FC. A Bajnokok Ligája selejtezőben induló felnőtt csapat öltözik át elsőként a vezető világmárka ruházatába.

"A 2015/2016-os szezontól kezdve, első lépésként a Vidi első gárdája húz adidas mezt, majd folyamatosan, egy év alatt cserélődik le a klub többi csapatának és korosztályának felszerelése is adidasra. Tudjuk, hogy egy klub életében milyen nagy dolog, és mennyi feladatot jelent egy ilyen váltás, ezért igyekeztünk minden segítséget megadni a klubnak ahhoz, hogy gördülékeny legyen az átállás, és eközben a klub a legfontosabb feladataira, a győztes mérkőzésekre koncentrálhasson" - mondta el Császári Attila, az adidas magyarországi sportmarketing vezetője. 

"Fontos tudni, hogy a Vidinél az egyik legelső szempont volt az egyediség, amelyet teljesíteni tudunk, így a klub olyan mezben léphet pályára, amelyben a világon senki más nem játszik. Örülünk, hogy mostantól – követve a világ vezető adidas klubjait, mint a Real Madrid, a Bayern München vagy a Chelsea – a hazai bajnok Videoton FC-t is mi öltöztetjük" - fogalmazott Lengyel Zsolt, az adidas Budapest Kft. ügyvezető igazgatója. 

"Már két évvel ezelőtt felmerült az esetleges együttműködés lehetősége, de akkor még élő szerződésünk volt az eddigi sportszerszállítónkkal. Idén nyílt arra lehetőségünk, hogy váltsunk, és az előkészítési folyamat alatt meggyőződhettünk arról, hogy az adidas több szempontból is megfelelő partner a Videoton FC részére, aki segít abban, hogy tényleg csak a fő feladatunkra, a sikeres játékra összpontosíthassunk" - mondta Balogh Attila, a Videoton FC ügyvezetője. 

"Továbbra is egy vezető világmárkával dolgozhatunk együtt, és nagyon komoly előny számunkra az, hogy egyedi tervezésű mezekben léphetünk pályára. A tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy a mérkőzésmezeken a klub színei, a piros és a kék mindenképpen megjelenjenek, ne egy “vidisített” katalógusmez legyen, hanem a Videoton FC saját elképzelései köszönjenek vissza. Reméljük, hogy a szurkolóink is örömmel fogadják majd az új felszereléseket" - tette még hozzá az ügyvezető.

Először a július 5-i Szuperkupa-döntőn lép pályára a Videoton FC adidas felszerelésben, amelyen a harmadik számú mezt láthatják majd a szurkolók, az első és második számú felszerelés a Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzéseken fog bemutatkozni a nagyközönség előtt.

Az új adidas mezek július második felétől lesznek kaphatók a VidiShop-ban. A Videoton FC új, harmadik számú mérkőzésmeze itt, a vidi.hu-n lesz először látható, a Szuperkupa-mérkőzés előtt. 

Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek