Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Horvát középpályásunktól azt is megtudtuk, hogy a szerdai meccsnapon is ugyanúgy vezényel edzést délelőtt a szakmai stáb a játékosoknak, mint a hét összes többi napján.

"Remek hangulatban készülünk a következő idényre itt Ausztriában. A szakmai stáb minden nap két edzést vezényel nekünk, és igen komoly hangsúlyt helyeznek a fizikai felkészítésünkre. Szerdán következik az első edzőmeccsünk, amit nagyon várunk már, de nyilván még nem az eredményen lesz a hangsúly. Délelőtt például ugyanúgy edzünk, mint a többi napon, szóval biztos, hogy nem kipihenten lépünk pályára, de a felkészülés jelenlegi szakaszában ez nem is cél. Viszonylag kevés időnk van, hiszen jövő héten vasárnap már komoly tétmeccset játszunk az FTC ellen, július közepén pedig következik a BL és az NB I is. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb addigra a lehető legjobb formába hoz bennünket, és sikerrel vesszük az akadályokat" - nyilatkozta honlapunknak Trebotic.
Trebotic a Vidi II keretével készül
2016. Február 16.
Amennyiben a 25 éves horvát középpályás teljesítményével a szakmai stáb elégedett lesz az elkövetkező időszakban, visszatérhet az első csapathoz.
Trebotic és Oliveira Münchenbe utazott egy specialistához
2016. Január 20.
Mindkét játékosunk minimál invazív beavatkozáson esik át Németországban.
Feczesin Róbert: "Nagyon örülök, hogy az új szezont is sikerült góllal kezdenem"
INTERJÚ @ 2015. Június 25.
Támadónk ezen kívül azt is elárulta, hogy sokat fognak annak érdekében dolgozni, hogy kijavítsák azokat a hibákat, amiket a mérkőzésen elkövettek.
Bernard Casoni: "Összességében elégedett vagyok a játékosokkal"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2015. Június 24.
Vezetőedzőnk a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Délelőtt edzés, délután meccs - vereség a Wolfsberger AC ellen
WOLFSBERGER AC - VIDEOTON FC 2-1 (1-1) @ 2015. Június 24.
A frissebben futballozó osztrák csapat 2-1-re nyert ellenünk első felkészülési mérkőzésünkön.
Bemutatjuk mai ellenfelünket, az osztrák Wolfsbergert
ELLENFÉL-LES @ 2015. Június 24.
Az előző szezonban az 5. helyen végzett az osztrák bajnokságban a csapat, és készülhet az Európa Liga selejtezőjére.



















