Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnk nyilatkozott a debreceni találkozó esélyeivel kapcsolatban.

"A Debrecen egy kitűnő játékosokból álló csapat, ráadásul hazai pályán játszhatnak, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Mi viszont jó szériában vagyunk, amit folytatni szeretnénk, hogy megint egy lépéssel közelebb kerülhessünk a célunkhoz. Kellőképpen felkészültünk a Lokiból, pozitívan állok a találkozóhoz. Már negyedszer meccselünk ebben a szezonban a DVSC-vel, elég jól ismerjük egymást, mégis nehéz párhuzamot vonni ezek között a mérkőzések között, hiszen az eddigi három alkalommal három különböző összeállításban játszottunk mi is és ők is, és valószínűleg a mostani meccsen is lesz változás az előzőekhez képest. Nekik sem mindegy, hogy milyen eredményt érnek el, a nemzetközi szereplést jelentő helyezés eléréséhez biztos, hogy nyerni akarnak, ezért is lesz kiélezett a mérkőzés. Ahogy eddig sem, úgy most sem szeretnék a bajnoki címről beszélni, egyelőre ezt az összecsapást kell megnyernünk, ez a feladatunk. A csapatunk ereje ebben is rejlik, vagyis, hogy mindig csak a következő feladatra koncentrálunk" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Juhász Roland.

A csakfoci.hu újra megválasztotta a hétvége legjobbjait, ezúttal is megkerülhetetlen volt a Vidi.

Válogatott középpályásunk góllal és gólpasszal, valamint egy 14 éves átok megtörésével tette emlékezetessé századik NB I-es bajnokiját.

A két vezetőedző a lefújást követően értékelte a látottakat.

Amióta Garancsi István szerepvállalásával új időszak kezdődött a klubnál, egyedül a Loki tartotta magát ellenünk saját otthonában bajnokin. Eddig! A 2007 óta elért sikerek közül már csak a Magyar Kupa megnyerése hiányzik. Kedves Fradi, jövünk! Kedves Paulo, most a Te rekordod is megdőlt!

A képlet roppant egyszerű: amennyiben 14 év után ismét bajnoki meccset nyerünk Debrecenben, a Ferencváros pedig nem nyer a PMFC otthonában vasárnap este, akkor már biztos, hogy 2015-ben a Vidi a magyar bajnok.

A péntek délutáni edzést követően indult el a csapat az ország keleti végébe.