Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/17500_tamLlx3Bu1.jpg)
Joan Carrillo: A gólon kívül még volt két-három lehetőségünk egy nagyon jó Újpest ellen. Tudtuk, hogy remek csapattal találkozunk, így is készültünk. Megszereztük a három pontot, és úgy gondolom, ez a legfontosabb. Sokan mondják, hogy megnyertük már a bajnokságot, de erről természetesen nem beszélhetünk, amíg matematikailag is van esély arra, hogy utolérjen valamelyik ellenfelünk. A játékosaim intelligens futballisták, ők is tisztában vannak azzal, hogy 8 mérkőzés még előttünk van, ezeken pedig ugyanolyan odaadással kell teljesíteniük, mint eddig, hogy elérjük a célunkat. A mai nem volt életünk legjobb meccse, de az utolsó pillanatig küzdöttünk, ezzel a hozzáállással kell továbbra is dolgoznunk.
Nebojsa Vignjevic: Gratulálok az ellenfélnek, hiszen kemény meccsen szerezték meg a 3 pontot. Mi is jó teljesítményt nyújtottunk, elégedett vagyok a játékosaimmal, az eredménnyel már nem. Néhány komoly helyzetet kialakított a Vidi és élt azokkal az ajándékokkal, amiket adtunk, a Videotonban pedig kiváló játékosok vannak, ezt kihasználták. Megpróbáltunk minden területet lezárni és abból helyzeteket kialakítani, de sajnos nem tudtunk, a vendégeknek ugyanis a védelme is remek. Remélem, a szerdai kupameccsen jobb eredménnyel zárunk.
![](_files/news/small/17521_SCF3ju1fRy.jpg)
A csakfoci.hu összeállításába ezúttal az Újpest elleni, hétvégi bajnokin remekül védő és a védelmet nagyszerűen irányító Calatayud, valamint Juhász Roland került be a Vidiből.
![](_files/news/small/17509_jN9qdbGy1l.jpg)
Megnyugtató eredményt hoztak a fiatal középpályásunk vasárnapi súlyosnak tűnő sérülését követő vizsgálatok. Sajnos azonban rajta kívül többen is orvosi kezelésre szorulnak a keretben.
![](_files/news/small/17507_wYLSikqjGW.jpg)
Szélsőnk szerint sokat elmond a Vidi erejéről, hogy egy olyan találkozón is nyerni tudott a csapat, amikor nem játszott igazán jól.
![](_files/news/small/17502_MHq3emETz7.jpg)
Oliveira találatával sikerült nyernünk a lilák otthonában, így tartjuk 10 illetve 11 pontos előnyünket az MTK és az FTC előtt.
![](_files/news/small/17496_9sDwzi7oH1.jpg)
Védőnk hozzátette, a csapat célja, hogy vasárnap nyerjen az Újpest otthonában, és akkor ismét visszaáll a 11 pontos különbség a két együttes között.
![](_files/news/small/17490_a3Ppmb872v.jpg)
Az Újpesttel és a Győrrel játszottuk eddig a legtöbb bajnokit - 95-öt -, vasárnap estétől azonban elmondhatjuk, hogy a lilákkal találkoztunk legtöbbször az élvonalban.