Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A sérülést szenvedő Vanczák Vilmos helyére csapatunk védőjét hívta be a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Újabb Vidi-játékos került be a Görögország ellen készülő válogatott keretébe. Juhász Rolandon és Nikolics Nemanján kívül immár Szolnoki Roland is a nemzeti együttessel készül.
"Csütörtökön 18 óra után tudtam meg a hírt, hogy Vanczák Vilmos helyére engem hívott be a válogatottba a szövetségi kapitány. Mit ne mondjak, igencsak meglepődtem, hiszen a tartalékok közt nem szerepelt a nevem, ugyanakkor természetesen nagyon boldog vagyok. Tavaly lezárult egy fejezet az életemben, hiszen az U21-es válogatottból kiöregedtem. Tisztában vagyok vele, hogy ez még csak az első lépés, és ez nem azt jelenti, hogy vasárnap már biztosan be is mutatkozhatom a nemzeti együttesben. Persze, ha így alakulna, akkor mindent megteszek azért, hogy méltóképp képviselhessem a hazámat, ám akkor sem leszek csalódott, ha a debütálásra még várnom kell. Úgy gondolom, már az is óriási elismerés, hogy Dárdai Pál rám gondolt, amikor kiderült, hogy Vanczák nem állhat a válogatott rendelkezésére. Köszönettel tartozom a Vidinek és Joan Carrillo vezetőedzőnek is, hogy idáig eljuthattam" - nyilatkozta honlapunknak Szolnoki Roland.
Találkozzon kedvenceivel, és kérjen autogramot a Vidi tavaszi csapatposzterére!
Védőnk azt is elárulta, hogy számára a 2016-os év nagyon fontos lesz, hiszen májusban születik meg első gyermeke.
Szolnoki Roland és Pátkai Máté a Fejér Megyei Szent György Kórház gyerekosztályán jártak hétfőn.
Szoszó azt is elárulta, hogy nem tétlenkedett a csapat az elmúlt két hétben, és kihasználták a válogatott szünetet.
A szombathelyi kupameccs előtt az esélyekről kérdeztük védőnket.
Fiatal védőnk azt is elárulta, hogy nagyon fontos, hogy vasárnap este mi szerezzük meg az első gólt, mert az egy gátat szakíthat át a csapatban.