FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2015. Február 07. Szombat, 11:56 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Mesterhármas és komoly sérülés a Vidi II második idei edzőmeccsén

A Vidi II szombaton délelőtt Balatonfüreden lépett pályára. Havasi Dániel mesterhármast szerzett, majd súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett a meccs végén.

Második idei felkészülési mérkőzését Balatonfüreden játszotta Bíró Imre együttese. A hazaiak eddig még nem kaptak ki idén, pedig több NB II-es csapattal is játszottak már edzőmeccset, azonban sem a ZTE, sem pedig a Szigetszentmiklós nem tudta legyőzni a balatonfüredi együttest, mindkét találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.

A találkozót mi kezdtük jobban, a 15. percben Havasival szabálytalankodott a kapus a 16-oson belül, a büntetőt a sértett nagyon magabiztosan értékesítette (0-1). Nem sokáig örülhettünk, két perccel később ugyanis Nagy Richárd egyenlített. A folytatásban kiegyenlített játékot láthattunk. A 33. percben egy nagyon szép akció végén Baksa passzolt Havasinak, csatárunk pedig újabb gólt szerzett (1-2).

A második félidőben sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki gólhelyzet. A 65. percben Büki adott remek labdát Havasinak, aki szépen átemelte a kifutó kapus fölött azt, majd az üres kapuba passzolt (1-3). Remek formában van csatárunk, hiszen néhány nappal ezelőtt két gólt szerzett a Diósd - Vidi II felkészülési meccsen, most pedig mesterhármasig jutott. Sajnos azonban a mérkőzés végén súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, Balatonfüredről azonnal a székesfehérvári kórházba kellett szállítani. Ezúton is mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk Havasi Daninak!

A Vidi II legközelebb szerdán délelőtt az NB II-es Csákvár ellen lép pályára a Sóstói Stadionban felkészülési mérkőzésen.

Bíró Imre:

"Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Nagy iramú mérkőzésen, egy nagyszerű első félidő után a második 45 perc elején eldönthettük volna a 3 pont sorsát. Sajnos a ziccereink kimaradtak, az utolsó negyedórában pedig átvette az irányítást a Szekszárd, emiatt nehézzé tettük magunknak a meccset. Mindent figyelembe véve gratuláció jár a játékosoknak, főleg az első 45 percben mutatott játékra kell építenünk a jövőben."

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek