Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk azt is elárulta, hogy a Ligakupa-találkozó egyik célja, hogy lássa a csapat fejlődését a játékban.
"Nem a legjobbkor jön számunkra az Ajka elleni Ligakupa-meccs. Továbbra is öt játékosunk van a magyar válogatottban, de rajtuk kívül Stopira és Álvarez is hazája nemzeti csapatában szerepel ezekben a napokban. Ugyanakkor ez a hét rendkívül fontos számunkra, hiszen vasárnap az FTC-vel játszunk bajnoki rangadót, így a hét folyamán erre a meccsre is készülnünk kell. Az Ajka ellen természetesen a győzelem a célunk. Az elvárás pedig az, hogy lássam a fejlődést a játékunkon" - nyilatkozta honlapunknak Joan Carrillo.
A Videoton FC a szakmai stábban bekövetkezett változásokról az alábbiakban ad tájékoztatást.
A két vezetőedző a lefújást követően értékelte a látottakat.
Jól kezdtük a meccset, meglepetésre mégis az FC Ajka szerezte meg a vezetést, végül azonban magabiztosan nyertünk, és jutottunk tovább a Ligakupában.
Csapatunk 10 pontot gyűjtött az eddigi 5 forduló alatt és vezeti az E csoportot. Az Ajka 1 ponttal a negyedik.
Védőnk azt is elárulta nekünk, hogy a keddi Ligakupa-meccs remek ráhangolódás lehet a hétvégi, FTC elleni rangadóra.
A felnőtt 1000, a nyugdíjas jegy 500 forintba kerül a keddi találkozóra, a hölgyek és a 14 év alattiaknak ingyenes a belépés az ajkai stadionba, melynek pénztárai 11.00-kor nyitnak.