Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a meccs után értékelte a látottakat.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/16536_maP4YZf83J.jpg)
Joan Carrillo: "Jó iramban kezdtük a mérkőzést, sikerült néhány lehetőséget kialakítanunk, de ezekből még nem voltunk eredményesek. Nagyon nehéz volt ezen a talajon játszani, természetesen nem csak nekünk, hanem a hazaiaknak is. Irányítottuk a mérkőzést, aztán pedig jött Nikó szépségdíjas gólja, míg a második találatot egy begyakorolt akcióból szereztük. A második félidőben a labdabirtoklás volt az alapvető cél és persze újabb gólok szerzése, de ezt a pálya ma nem tette lehetővé. Szerencsére sikerült megnyernünk zsinórban a tizedik meccsünket is, ami minden ellenkező véleménnyel szemben borzasztó nehéz feladat. Ez csak akkor sikerülhet egy csapatnak, ha nagyon profi játékosok alkotják, - és itt nem csak a ma keretben lévőkre gondolok, - de kell hozzá az összes stábtag odaadó munkája is. És persze kellenek a szurkolóink is, akiknek szintén nagyon köszönjük a támogatást."
Véber György: "Olyan mérkőzés volt, mintha a nemzetközi porondon játszottunk volna egy külföldi csapat ellen. Könnyedén nyert a Videoton FC ellenünk. A találkozó előtt egy döntetlenben mindenképp reménykedtem, de a játék képe alapján ennek nem volt realitása. Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy hogyan reagáltak volna a fehérváriak, ha 0-0-nál a játékvezető megadja a szabályos gólunkat. Összességében azonban megérdemelten nyert a Vidi!"
![](_files/news/small/16632_t4jL78PXnK.jpg)
A rutinos sporival másodszor találkozunk ebben a szezonban.
![](_files/news/small/16551_nPyZ5cD2sf.jpg)
Ezúttal két Vidi-játékos került be a csakfoci.hu által összeállított csapatba.
![](_files/news/small/16539_fkZGAvUVby.jpg)
A válogatott keretébe első alkalommal bekerülő középpályásunk elégedett a csapat PMFC elleni teljesítményével, és már nagyon várja, hogy együtt legyen a válogatottal.
![](_files/news/small/16534_jLObkwTs9u.jpg)
Nikolics utolérte a vidis góllövő örökranglistán Burcsa Győzőt, Joan Carrillo irányításával újabb klubcsúcsot írt a csapat!
![](_files/news/small/16533_2Jph75XvbH.jpg)
Véber György a pécsi csapat honlapjának beszélt arról, hogy mit vár a mai meccstől.
![](_files/news/small/16532_eYo50l8hSV.jpg)
Védőnk arról is beszélt nekünk, hogy kifejezetten nehéz mérkőzésre számít a PMFC otthonában.