Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott támadónk elárulta, nagyon jól esik neki a szurkolók bizalma, és a jó teljesítményéhez az is kellett, hogy Joan Carrillo vezetőedző is maximálisan megbízik benne.

A válogatott szünetet kihasználtuk, és arra kértük szurkolóinkat, szavazzanak az első hat forduló legjobb Vidi-játékosára a Facebookon, miután az elmúlt 46 év legjobb bajnoki rajtján vagyunk túl. A legtöbb szavazatot Gyurcsó Ádám kapta (369 szavazat), a második helyen Stopira végzett (347 szavazat), míg a harmadik helyet Nikolics szerezte meg (331 szavazat).
"Nagyon örülök annak, hogy a szurkolók szerint én voltam a csapat legjobbja az első hat fordulót követően. Ki is használnám most az alkalmat, és szeretném megköszönni a drukkerek bizalmát. Nagy dolognak tartom ezt az elismerést, hiszen az előző szezon után többen már kicsit le is írtak. Szerencsére most már sokkal jobban alakulnak a dolgok, maximálisan élvezem a vezetőedző bizalmát, és ez nagyon fontos számomra. Bízom benne, hogy a következő időszakban is jó játékkal, sok góllal és persze győzelmekkel tudjuk megörvendeztetni szurkolóinkat" - nyilatkozta honlapunknak Gyurcsó Ádám.
Gyurcsó Ádám azon kívül, hogy megnyerte a szurkolói szavazást, a Kanadai-táblázatot is vezeti. Reméljük a következő fordulóban, szeptember 14-én, amikor az Újpest FC látogat a Sóstói Stadionba, újabb győzelemmel ajándékozza meg a csapat a szurkolókat!
| Kíváncsi arra, ki mennyi szavazatot kapott a szurkolóktól? Kattintson ide, és tekintse meg a Facebook-galériánkban. 1 lájk 1 szavazatot ér. |
Gyurcsó Ádámtól vehette át a mezt BL játékunk győztese
2015. Július 31.
Bali Péter, a The New Saints elleni, első hazai BL mérkőzésre hirdetett játékunk nyertese egyik kedvencétől vehette át a dedikált mezt.
Továbbjutásra készül a Vidi a TNS ellen
BL @ 2015. Július 21.
Kedden kora este Bernard Casoni vezetőedző és Gyurcsó Ádám, a walesiek elleni odavágón győztes gólt szerző szélső tartott sajtótájékoztatót. 17.30-tól edzett is a csapat.
Gyurcsó: „Az egész szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk”
INTERJÚ @ 2015. Június 02.
Válogatott szélsőnk a nyári szünet után szeretné megismételni az Európa Liga-menetelés sikerét, ezúttal a BL-ben.
Gyurcsó és Dibusz már farkasszemet néztek a Groupama Arénában
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ @ 2015. Május 18.
Középpályásunk és a Ferencváros kapusa közös sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kupa-döntő előtt Budapesten.
Gyurcsó a 26. forduló válogatottjában, Joan Carrillo a játéknap edzője
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2015. Május 04.
A csakfoci.hu újra megválasztotta a hétvége legjobbjait, ezúttal is megkerülhetetlen volt a Vidi.
Gyurcsó Ádám: "Nagyon örülök annak, hogy sikerült nekem is és a csapatnak is emlékezetessé tenni ezt a találkozót"
INTERJÚ @ 2015. Május 02.
Válogatott középpályásunk góllal és gólpasszal, valamint egy 14 éves átok megtörésével tette emlékezetessé századik NB I-es bajnokiját.



















