Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 32 éves spori legutóbb a Kaposvár elleni bajnokinkat vezette az előző szezon végén.

Farkas Ádám 2007-ben lett NB II-es kerettag, a következő évben már bekerült az élvonalbeli keretbe, majd 2009. február 21-én, az MTK - Kaposvár találkozón bemutatkozhatott a Soproni Ligában is. Éppen az élvonalbeli premier napján választották másodszor is Heves megyében az év legjobb játékvezetőjévé.
Érdekesség, hogy Farkas Ádám volt az első játékvezető Magyarországon, aki olyan tétmérkőzést vezetett, melyen a két partjelző és a negyedik számú asszisztens mellett két gólbíró is segítette a munkáját. Mindez a DVSC - Vidi Ligakupa negyeddöntő visszavágóján volt 2013 márciusában.
Legutóbb, az előző szezon 28. fordulójában vezetett nekünk bajnoki meccset, akkor hazai pályán a Kaposvárt vertük 2-0-ra.
Farkas asszisztensei Berettyán Péter és Takács Gábor lesznek, míg a tartalék játékvezetői feladatokat Márkus Tamás látja el.
A Vidi öltözőjében jártam 15 - gyerekblog
BLOG @ 2014. Augusztus 26.
Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk tizenötödik bejegyzésében Kövics Barbara és Kövics Luca Sára osztják meg az MTK elleni bajnoki mérkőzésen átélt élményeiket.
Feczesin: "Nagyon sokra lehetünk képesek, ha tartjuk a jó formánkat"
INTERJÚ @ 2014. Augusztus 24.
Első vidis bajnoki gólját szerző támadónk értékelte az MTK elleni rangadót.
Nikó beállította Alves és saját maga klubrekordját
ÉRDEKESSÉG @ 2014. Augusztus 23.
Gólvágónk zsinórban hatodik bajnokiján volt eredményes - ilyenre korábban csak kétszer volt példa a Vidi történelmében.
Minden idők legjobb vidis szezonkezdetével győzelem az MTK ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2014. Augusztus 23.
Kovács először duplázott az élvonalban, Feczesin megszerezte első vidis gólját, Nikolics beállított egy klubrekordot, a csapat pedig hengerelt a szezon ötödik bajnokiján.
Joan Carrillo: "Nagyon nagy részük volt a szurkolóknak a mai sikerben"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2014. Augusztus 23.
A két vezetőedző a lefújást követően értékelte a látottakat.
18-20 Celsius-fok körül lesz a hőmérséklet
IDŐJÁRÁS @ 2014. Augusztus 23.
A mérkőzés ideje alatt az esőkabátokra is szükség lehet, a szél mérsékelt marad.



















