- Emlékszel még az első NB I-es találatodra?

Persze, nem fogom sosem elfelejteni. Kaposvári játékosként épp a Vidi ellen szereztem, és akkor azzal a góllal nyertünk 1-0-ra.

- Ki gondolta volna akkor, hogy a 100-ik élvonalbeli találatodat már Vidi-játékosként fogod ünnepelni?

Valóban, ez egy érdekes dolog, ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy Székesfehérvárra kerültem, és évek óta a Vidi játékosa lehetek. Szeretek itt futballozni, szeretem a csapatot, és a várost is.

- Néhány perccel korábban is meg tudtad volna szerezni a mérföldkőnek számító találatot. Mit éreztél a kihagyott büntető után?

Nem izgultam. Éreztem végig, hogy kézben tartjuk a meccset, és az első kimaradt ziccerem után tudtam, hogy lesz még lehetőségem. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor kihagytam a büntetőt. Szerencsére végül minden jól alakult, Simon Ádi nagyszerű labdát adott, és akkor már nem hibáztam. Örültem volna, ha a 100-ik gólt hazai pályán szerzem, de persze így is nagyon boldog vagyok.

- A gólod után a kispadhoz sprinteltél, és a vezetőedző, Joan Carrillo nyakába ugrottál. Mi volt ennek a gólörömnek a története?

Még a meccs előtt megbeszéltük, hogyha sikerül gólt szereznem, akkor azt együtt ünnepeljük Joan-nal és Szigeti Attilával (csapatunk egyik Kitman-ével - a szerk.), ezért szaladtam ki hozzájuk. Nagyszerű érzés volt.