FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2014. Augusztus 07. Csütörtök, 10:01 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Győzelem, jó játékkal

Büki Baltazár, kilenc hónappal a súlyos sérülése után ismét pályára lépett.

Szerda este a szintén NB III-as, azonban másik csoportban szereplő Diósdi TC-t látta vendégül a Vidi II a Sóstói Stadionban.

A találkozót a mieink kezdték jobban, az 5. percben Paudits ugratta ki remek labdával Havasit, aki 13 méterről kapura lőtt, a vendégek hálóőre azonban bravúrral védett. A 12. percben egy távoli lövést kellett Gábor Péternek hatástalanítania. Nyolc perccel később Király adott középre a bal szélről, Havasi került ziccerbe, de ezúttal is a diósdi kapus nyerte kettejük párharcát. Öt perccel később Ács kavarta meg a vendégek védelmét, majd középre adott, ahol érkezett a berobbanó Havasi, de csatárunk lövését ezúttal is védte Kovács Balázs. A 28. percben Paudits lőtt 30-ról kapura, azonban a kitűnően védő diósdi kapus ezt a lövést is bravúrral védte. A 43. percben viszont már tehetetlen volt. Ács szerzett labdát a vendégek térfelén, majd kiugratta Sejbent - aki jövő héten részt vesz a magyar U19-es válogatott három napos edzőtáborában - ő pedig 12 méterről már nem hibázott (1-0).

A második félidő elején sikerült újabb gólt szereznünk. Paudits hozta játékba Baksát, és az egész mérkőzésen nagyon aktívan futballozó jobb hátvéd szép gólt lőtt (2-0). A mérkőzés 65. percében Mojzer György tekert a két perccel korábban csereként pályára lépő Gyánó József kapujába 19 méterről. Négy perccel később Cseszneki nagy ziccerben emelt alig kapu fölé. A 76. percben, 260 nappal azután, hogy az első csapat edzésén súlyos sérülést szenvedett, ismét pályára lépett Büki Baltazár. Hat perccel a vége előtt Paudits passzolt Vinczének, aki nagy helyzetben, alig lőtt kapu fölé. Az utolsó percekben az eredmény már nem változott, egy kifejezetten élvezetes, jó iramú mérkőzésen, megérdemelten nyert második csapatunk.

A bajnokság a jövő héten kezdődik, az első fordulóban, augusztus 16-án, szombaton 17:30-kor a Szekszárd otthonában lép pályára a Vidi II.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS:

Bíró Imre - "Elégedett vagyok a csapattal. Megérdemelten nyertük meg a Diósdi TC elleni felkészülési meccset. Amit a csapat mutatott ezen a találkozón, ez lesz a bajnokságban a minimális elvárás a srácokkal szemben."

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek