hu en
2014. July 18. 11:55  -  Wéninger Ákos   -   Photo: vidi.hu
Zsótér és Szekeres Dunaújvárosban folytatják kölcsönben

A két játékos a következő szezonban az élvonal újoncánál fog szerepelni.

"Donát rendkívül jó munkát végzett az edzőtáborban. Nagyon meg voltunk elégedve a hozzáállásával és a játékfelfogásával. Tavaly a másodosztályban futballozott, idén pedig már az élvonalban fog szerepelni. A fejlődése érdekében bizonyos feltételekkel adtuk őt kölcsön, hiszen Dunaújvárosban biztos, hogy több játéklehetőséget kap. Ráadásul van egy olyan opciónk is, hogy télen visszakerülhet a Vidibe. Szekeres visszakerült hozzánk a Puskás FC-től és a nyári edzőtáborban jól dolgozott. A szakmai stáb is, és én is elégedett voltam a hozzáállásával. Azonban olyan játékhiánya van, amely az edzésmunkában is jelentkezik, úgyhogy a dunaújvárosi egy év neki biztos jót tesz. Úgy engedtem el, hogyha felhívja magára a figyelmet, akkor örömmel látjuk a későbbiekben újra a Vidiben" - árulta el honlapunknak Burcsa Győző klubigazgató.

Szekeres Adrián és az Európa-bajnokságon szereplő U19-es válogatott szűk keretébe is beválogatott Zsótér Donát tehát az élvonalba frissen feljutott Dunaújváros csapatában szerepelnek a következő szezonban.

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information