Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Mezőkövesd vezetőedzőjét arról kérdeztük, milyen mérkőzésre számít vasárnap este a Vidi ellen.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/15830_N49HVc6y71.jpg)
"Ma játsszuk az utolsó hazai mérkőzésünket. Ez az utolsó lehetőségük a játékosoknak, hogy igazi focistáknak érezzék magukat, én pedig igazi edzőnek. Magyarország egyik topcsapata érkezik hozzánk. Mindkét együttes komoly célokért küzd, mi a bennmaradásért, a Vidi pedig a nemzetközi szereplés lehetőségéért. Bízom benne, hogy játékosaim jó felfogásban fognak játszani, és szurkolóink segítségével megszerezzük a 3 pontot. A Vidi ellen egyébként a bajnokság bármelyik szakaszában, hazai pályán vagy idegenben, elégedett lennék akár az egy ponttal is. Most azonban nem, ma csak a 3 pont jöhet szóba, hiszen az adhat számunkra egy halvány reménysugarat" - nyilatkozta honlapunknak Tóth László.
![](_files/news/small/15835_5PHjhc71n2.jpg)
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/15833_y5eVzTbXUI.jpg)
Az 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a Mezőkövesd búcsúzott az élvonaltól, nekünk pedig már nem a saját kezünkben van a sorsunk a dobogót illetően.
![](_files/news/small/15831_V5FP8f2eBD.jpg)
Vezetőedzőnket arról kérdeztük, milyen meccsre számít ma a Mezőkövesd otthonában.
![](_files/news/small/15827_n2svaVJX1l.jpg)
A Mezőkövesd utolsó nyolc NB I-es mérkőzésén csupán négy pontot szerzett, hat alkalommal szenvedett vereséget.
![](_files/news/small/15825_c0T2vxehZV.jpg)
Középpályásunkat a Mezőkövesd elleni bajnoki előtt kérdeztük.
![](_files/news/small/15818_AhdQrMFnK4.jpg)
Legutóbb a DVSC elleni bajnokin találkoztunk a békéscsabai sporival.