Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Mindkét csapat előtt jócskán adódtak gólszerzési lehetőségek, sajnos ezúttal mi mindent kihagytunk.

1-0(1-0)
Videoton FC IISzekszárd:
Horváth -- Fábián, Rátkai, Márk (Pap 75), Márk (Rácz 46), Deli, Micskó (Koch 21), Tóth, Fejes, Márton, Rigó
Videoton FC II:
Sándor -- Baracskai, Mamadu, Tar, Hudák, Elek, Thiago, Leo, Varga (Havasi 35), Farkas, Molnár (Ács 70)
A tavasszal remek formában futballozó Vidi II zsinórban kilenc győztes mérkőzés után, legutóbb hazai pályán 2-1-re kikapott az éllovas Soroksártól. Nem csak ezt a vereséget szerették volna a fehérvári fiatalok feledtetni ebben a fordulóban Szekszárdon, hanem a Tolna megyei csapattól elszenvedett őszi, hazai vereséget is. A kapunkban ezúttal, 2014-ben első alkalommal, Sándor László állt, ugyanis Pajovics az U21-es rangadón védett - ezt a meccset az MTK U21 4-1-re megnyerte a Vidi U21 ellen - míg Gábor Pétert jövő héten egy térdsérülés miatt műteni kell.
Remekül kezdtük a mérkőzést, Farkas már a negyvenedik másodpercben szenzációs labdát adott Eleknek, aki nagy helyzetbe került, lövése azonban elkerülte a hazai kaput. A folytatásban is inkább a mi akaratunk érvényesült. Az első hazai lehetőségre a 17. percig kellett várni, ekkor Rátkai lövése suhant el a bal felső fölött. Három perccel később ismét egy szekszárdi lehetőséget láthattunk, Sándor László azonban nagy bravúrral védett. A 22. percben viszont már ő is tehetetlen volt, egy szélről érkező szabadrúgást fejelhetett Márton Erik teljesen zavartalanul, 11 méterről a kapunkba (1-0). A bekapott gól után Vítor Campelos - aki május 11-én ünnepli 39. születésnapját - azonnal változtatott a csapat taktikáján, és egy védekező középpályás helyett csatárt küldött pályára, így már két támadóval rohamoztunk. Az első játékrészben még Eleknek, Baracskainak, és Havasinak volt lehetősége a gólszerzésre, ezek azonban kimaradtak.
.jpg)
A második félidő elején aztán ismét Sándor Lászlónak kellett bemutatnia egy óriási bravúrt, ezzel meccsben tartva második csapatunkat. Sajnos ezúttal azonban támadásaink hatékonysága nem volt olyan átütő erejű, mint korábban, így hiába dolgoztunk ki a második 45 percben is sok lehetőséget, ezek mind kimaradtak. A legközelebb a gólhoz Havasi állt, akinek közeli fejesét a léc alól tenyerelte szögletre nagy bravúrral a szekszárdiak kapusa, de Hudák is gólt lőhetett volna, éles szögből leadott lövése azonban elsuhant keresztben a kapu előtt. Az utolsó 20 percben ráadásul emberelőnyben játszhattunk, miután Rátkai megkapta a második sárgáját is.
A vége maradt az 1-0, így nem sikerült a csapatnak győzelemmel meglepnie a születésnapos vezetőedzőt.
Kispesten folytatjuk a bajnokságot
HETI BEHARANGOZÓ @ 2015. Május 11.
A Honvéd elleni találkozó szombaton, 18.30-kor kezdődik, a Vidi II a Dabast fogadja vasárnap este.
Joan Carrillo: "Ha valakit hibáztatni lehet a mai vereségért, az egyedül én vagyok"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2015. Május 10.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A hajrában szerzett góllal nyerni tudott ellenünk a Paks
PAKSI FC - VIDEOTON FC 1-0 (0-0) @ 2015. Május 10.
A 90 perc során ezúttal kevés lehetőséget sikerült kidolgoznunk, a második 45 percben pedig veszélyesebben futballozott a hazai együttes, és nem érdemtelenül tartotta otthon a 3 bajnoki pontot.
Az ötödik helyezett Paks vendégei leszünk
ELLENFÉL-LES @ 2015. Május 10.
Csertői Aurél együttese hullámzó teljesítményt nyújt tavasszal, de magabiztosan áll a középmezőny elején.
Nehezen indult, örömfoci lett a vége
OROSHÁZA FC - VIDEOTON FC II 0-4 (0-0) @ 2015. Május 09.
Második csapatunk Orosházán nyert 4-0-ra. Az első félidőben nem láthattunk komolyabb helyzetet egyik oldalon sem, a második játékrészben aztán nem csak a helyzetek jöttek, hanem a Vidi-gólok is.
Óriási Vidi-fölény a Paks ellen
ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK @ 2015. Május 09.
A két csapat eddig 17 alkalommal találkozott egymással az élvonalban. Van egy Vidi-játékos, aki mind a 17 meccsen pályára lépett.


















