FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2014. Május 10. Szombat, 21:00 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
José Gomes: "Tudtam, hogy nehéz dolgunk lesz, így is történt"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: Láttam a Kaposvár korábbi meccseit, tudtam és mondtam is a mérkőzés előtt, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz ma. A második félidőben agresszívabban támadtunk, az ellenfél térfelén megszereztük a labdákat, és ez döntőnek bizonyult. Az eredmények talán egy kicsit későn jöttek. Sok minden történt korábban, amiről már nem szeretnék beszélni, amúgy is a múlt részét képezik, és mi inkább előre nézünk. Most a legfontosabb az, hogy a csapat kipihenje magát és feltöltődjön a keddi Ligakupa-döntőre és az előttünk álló feladatokra. 

Selymes Tibor: Amit mondtam a múlt héten is, sajnos ma is látszott, feladtuk. A keret nem engedi meg, hogy olyan mértékben változtassunk, hogy az valóban különbséget jelentsen. Többen már azt keresik, hogy hol játszanak majd a jövőben, így nagyon nehéz. A labda nélküli játékot elég jól csináljuk, de mikor megszerezzük és nekünk kellene kezdeményezni, nem tudunk. Ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk, minőségibb játékosokra lenne szükség, de egész tavasszal nincs igazi centerünk, így hiába játszunk szervezetten, ha nem tudunk gólt lőni. Ez a teljesítmény kevés volt egy ilyen csapat ellen, mint a Vidi.

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
Selymes Tibor: "A futballban történhet meglepetés"
2014. Május 10.
José Gomes: "Nem téveszt meg bennünket a Kaposvár helyezése"
2014. Május 10.
Álvarez: "Tiszteljük minden ellenfelünket, és hatalmas hiba lenne, bárkit is lebecsülni"
2014. Május 09.
Különleges programokkal várjuk ifjú szurkolóinkat és a családokat szombaton
2014. Május 08.
Farkas Ádám vezeti a Kaposvár elleni bajnokinkat
2014. Május 07.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek