fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2014. March 16. Sunday, 21:51 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Elvitte a pontokat a Győr Sóstóról

Vinícius kiállítása után egy félidőt emberhátrányban játszottunk, és a vendégek Martinez góljával győzni tudtak.

A Down-szindróma közelgő világnapja alkalmából a játékosokat gyerekek kísérték a pályára, akik, miután felsorakoztak, fehér léggömböket engedtek a magasba, ezzel szimbolizálva közös világunkat, vagyis azt, hogy a Down-szindrómával élők is valamennyien értékteremtő, hasznos tagjai társadalmunknak. Március 15-e emlékére a Himnusz is elhangzott a kezdés előtt.

Az első helyzetre az 5. percig kellett várni, amikor Viníciushoz került a labda a győri tizenhatoson belül, ő pedig ballal lőtt, Kamenar védett. Támadásban maradtunk, de látszott, a győri kontrák veszélyesek lehetnek. Gyurcsó kapu elé ívelt szabadrúgásai és szögletei után a vendégek védői jól "takarítottak", vagy éppen az utolsó passz nem sikerült, pedig Sándortól és Gyurcsótól is láthattunk több szép megoldást. Az ETO első komoly lehetősége Rudolf lövése volt, ami alig kerülte el a bal felsőt a 24. percben. Pár pillanattal később egy kapu előtti kavarodás után hagyta el a labda a pályát a kapunk fölött. A 30. percben Haraszti jobb lábas lövése kerülte el centikkel a jobb alsót.

Kisebb lehetőségeket láthattunk mindkét oldalon, majd amikor már mindenki azt hitte, vége lesz a félidőnek, Varga kapufája után visszapattant a labda az ötösre, ahol Vinícius és Pátkai harcolt a labdáért, a játékvezető szabálytalannak látta védőnket és tizenegyest ítélt, ráadásul ki is állította Viníciust. Rudolf állt a labda mögé, a jobb alsóba tartó lövését Calatayud hatalmas bravúrral hárította.

A második félidőre ugyanaz a csapat jött ki részünkről, a Győr egyet cserélt. Gyurcsó és Zé Luis révén próbáltunk helyzeteket kialakítani az első percekben, de nagyot nem sikerült. A másik oldalon Rudolf lőtt oldalhálót, majd leginkább ívelésekkel próbálkozott mindkét együttes. A 67. percben egy ilyen után megszerezte a vezetést a Győr, Varga beadása felperdült, az érkező Martinez pedig a kapu jobb oldalába fejelt közelről. (0-1.)

A gól után Sándor bombázott távolról, Kamenar nagyot védett. Nikolics is beállt, mindent megtettünk az egyenlítését az utolsó 20 percben 10 emberrel is, az ETO pedig tartotta az eredményt, és inkább kontrákra játszott. Hiába zajlott viszont a játék a győri tizenhatosnál az utolsó percekben, nem sikerült helyzetbe kerülnünk, a zöld-fehérek elvitték a 3 pontot Sóstóról.

A DVSC délután 1-1-et játszott az FTC otthonában, így 7 pont a hátrányunk a hajdúságiakkal szemben. Kedden Pécsen lépünk pályára a Ligakupa negyeddöntőjének első meccsén.

Photo: vidi.hu
Related news
José Gomes: The team is ready for the big match with Győri ETO
2014. March 16.
Last seasons champions will visit the Sostoi on Sunday
2014. March 12.
Istvan Vad will referee Sunday's match against Győr
2014. March 12.
Juhasz and Kleinheisler have recovered from their slight injury
2014. March 11.
Week Ahead: Vidi play their first home match of the spring next Sunday
2014. March 10.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek