fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2013. November 23. Saturday, 15:28 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Gól nélküli döntetlen az NB III-as rangadón

A hetedik helyen álló második csapatunk a hatodik Gyulát fogadta a Sóstói Stadionban.

Ráadásul a két csapat 14 fordulót követően ugyanannyi pontot szerzett, a gyulaiak csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően álltak előrébb a tabellán a mérkőzés előtt.

A találkozó sportszerű keretek közt zajlott, a mieink főleg pontrúgások után tudtak veszélyes szituációkat kialakítani a vendégek kapuja előtt. A legnagyobb helyzetünk egy Zsótér-szögletet követően volt, ekkor Leo közeli fejesét a gólvonal elől vágta ki az egyik gyulai védő. A túloldalon Pajovicsnak kellett bravúrt bemutatnia egy gyors vendég-kontra végén.

A második félidőben nem sokat változott a játék képe. Második csapatunk birtokolta többet a labdát, de veszélyes gólhelyzetet nem sikerült kialakítanunk. A Gyula egy alkalommal ebben a játékrészben is eljutott Pajovics kapujáig, a vendégek támadója egy az egyben vezethette kapusunkra a labdát, azonban Pajovics ezúttal is nagy bravúrral védett. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy újabb fiatal tehetség debütált az NB III-ban, miután a 73. percben pályára lépett Havasi helyére az U21-es csapatunk egyik alapembere, Babolek Zoltán.

Az őszi szezon utolsó meccsén hetedik alkalommal játszottunk döntetlent, és amennyiben a vasárnapi találkozón az Orosháza nem nyer, akkor a hetedik helyen zárjuk az őszt. Jövő héten azonban még vár egy mérkőzés csapatunkra, hiszen a tavaszi első fordulót előre hozták.

Photo: vidi.hu
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek