Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A budapesti spori legutóbb a tavalyi szezonban, a Pécs elleni Ligakupa-elődöntő visszavágóján fújt meccset a Vidinek.

Az 1977-ben, Budapesten született Erdős József a játékvezetői vizsga megszerzését követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2002-ben lehetett országos NB II-es játékvezető, de ebben az évben már dirigált NB I-es mérkőzést is, mégpedig a Sopron - Siófok bajnokit.
Csapatunknak legutóbb az előző szezonban vezetett meccset, a Ligakupa-elődöntő visszavágóját Pécsen, amikor 2-1-re győztünk. Előtte 2006-ban, egy Vidi - REAC összecsapáson találkoztunk vele, mint vezetőbíró. Tartalék játékvezetőként viszont közreműködött a májusi Kecskemét - Vidi (1-5) bajnokin, alapvonali játékvezetőként pedig a szeptemberi Vidi - Kecskemét (1-0) találkozón.
Erdős József asszisztensei ifj. Tóth II. Vencel és Takács Gábor, az alapvonali játékvezetők Oláh Gábor és Pintér Csaba lesznek, a tartalék játékvezetői teendőket Huszár Balázs látja majd el a pénteken 19 órakor kezdődő mérkőzésen.
Kokó: "Megérdemeltük ezt a győzelmet"
INTERJÚ @ 2013. November 10.
Középpályásunk szerint mindig a péntekihez hasonló, úgymond kötelező meccsek a legnehezebbek.
José Gomes: "Nem bajnokok szeretnénk lenni, hanem bajnokok leszünk!"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. November 08.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Megküzdöttünk a győzelemért a bunkerfocit játszó Mezőkövesd ellen
VIDEOTON FC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-0 (0-0) @ 2013. November 08.
A csereként beálló Kleinheisler a 85. percben lőtte a győztes gólt.
Véber György: "Pontot akarunk szerezni Székesfehérváron"
ELLEN-ÉRV @ 2013. November 08.
A Mezőkövesd vezetőedzője tudja, hogy ez nem egyszerű feladat, de csapatától most már eredményt vár.
José Gomes: "A legjobb arcunkat fogjuk mutatni"
EDZŐI @ 2013. November 08.
Vezetőedzőnket arról kérdeztük, milyen mérkőzésre számít a Mezőkövesd ellen.
A forduló nyitómeccsén a Mezőkövesd látogat Sóstóra
ELLENFÉL-LES @ 2013. November 05.
Az újonc korábban Kecskeméten és Kispesten is nyerni tudott, ezzel együtt az utolsó előtti helyről várják a pénteki bajnokit.



















