Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A PAFC vezetőedzője szerint akár előnyös is lehet csapata számára, hogy nem teljesen idegen környezetben játszanak ellenünk.

"Magyarország legjobb csapata ellen lépünk pályára szombaton, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Bizonyos szempontból előny számunkra, hogy a Sóstói Stadion nem teljesen ismeretlen nekünk sem, ugyanakkor jól tudjuk, hogy szombaton a szurkolók nem minket fognak biztatni. Viszont az atmoszféra akár ösztönzőleg is hathat ránk, hiszen biztos, hogy sok szurkoló előtt játszhatunk, ez pedig mindig nagy élmény egy labdarúgó számára. Az utóbbi időben jó eredményeket értünk el a bajnokságban és a Ligakupában is, célunk pedig egyértelmű: folytatni akarjuk ezt a jó sorozatot. Nem lesz könnyű, hiszen mondom, Magyarország legjobb csapata lesz az ellenfelünk, azonban fiatal labdarúgóim nagy bizonyítási vággyal fognak pályára lépni. A győzelem, és az ezzel járó 3 bajnoki pont megszerzése a célunk" - nyilatkozta honlapunknak Benczés Miklós.
Álvarez: "Tudtuk hogy nem lesz könnyű dolgunk, de sikerült feltörnünk ellenfelünk védekezését"
INTERJÚ @ 2013. Október 20.
Támadónk nem mindennapi góljáról is beszélt a vidi.hu-nak.
José Gomes: "A visszatérő Kokó új lendületet adott a csapatnak a második félidőben"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Október 19.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A második félidőben rúgott három góllal nyert a Vidi
2013. Október 19.
Gólnélküli első játékrész után, a második félidőben mutatott eredményes játékkal magabiztosan tartottuk itthon a három pontot a Puskás Akadémia FC ellen.
José Gomes: "Szombati ellenfelünk az utóbbi időben jó eredményeket ért el, nem lesz könnyű dolgunk"
INTERJÚ @ 2013. Október 19.
Vezetőedzőnk azt is elárulta, hogy a Puskás Akadémia FC-t a középmezőny elejére várja a szezon végén.
Stoplival a pályán! - Eredményhirdetés
STOPLI @ 2013. Október 18.
A Vidi legifjabb szurkolói október 17-ig küldhették el helyes megoldásaikat. Most kiderül, kik a szerencsés nyertesek!
Solymosi vezeti a szombati mérkőzést
SPORI @ 2013. Október 18.
A veszprémi játékvezetővel ebben a szezonban már kétszer találkoztunk, a Paks és a Kecskemét elleni bajnokinkon is ő dirigált.



















