Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal támadónk legutóbb jobb oldali védőként kapott bizonyítási lehetőséget, aki elárulta, élvezte nagyon a játékot, és bár nehéz meccsre számít a Pápa otthonában, de csakis a 3 pont megszerzése lehet a cél.

"A három pont reményében utazunk el szombaton Pápára, ez az, amit mi is, és lelkes szurkolóink is szeretnének. Örülünk annak, hogy ismét a tabella élén állunk, de a legfőbb vágyunk, hogy az utolsó fordulót követően is az élen álljunk. Addig viszont még nagyon sok komoly feladat vár ránk, az első most szombaton következik, hiszen idegenben kell legyőznünk a jó formában lévő Pápát. Legutóbb a Kecskemét ellen csereként, jobb oldali védőnek álltam be, és nagyon jól éreztem magam a pályán. Mindegy az, hogy a "Miszter" milyen posztra állít be, a lényeg, hogy a játékommal segíteni tudjam a Vidit. Nem az számít, hogy hányadik perctől, vagy a pálya mely részén kapok lehetőséget, hanem az, hogy én is hozzátehessem a részem a csapat sikeréhez." - nyilatkozta honlapunknak Paraiba.
Kleinheisler: "Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk a Pápa otthonában"
2013. Október 01.
Fiatal középpályásunk azt is elmondta, ki volt a legkellemetlenebb ellenfél szombaton és, hogy mi a csapat célja az Újpest elleni rangadón.
Nikolics: "Nagyon értékes ez a három pont"
INTERJÚ @ 2013. Szeptember 28.
Támadónk boldog, hogy továbbra is vezetjük a bajnokságot, és, hogy újra a kapuba talált, ráadásul kétszer is.
José Gomes: "Ezen az egy meccsen több pontot szereztünk a Pápa ellen, mint tavaly kettőn"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Szeptember 28.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Nagyon fontos győzelem Pápán
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Szeptember 28.
Nehéz, küzdelmes mérkőzésen Nikolics duplájával győztünk a szezont jól kezdő Lombard otthonában.
A hazai pályán kiszámíthatatlan Pápa vár ránk
ELLENFÉL-LES @ 2013. Szeptember 27.
A Perutz Stadionban eddig minden csapatnak nehéz dolga volt, függetlenül attól, hogy az eredmények alapján inkább idegenben veszélyes a Lombard ebben a szezonban.
Sándor: "Jó játékkal, és győzelemmel szeretnénk kiszolgálni szurkolóinkat"
INTERJÚ @ 2013. Szeptember 27.
Középpályásunk abban bízik, hogy a Pápa felvállalja ellenünk a bátor, nyílt sisakos futballt.



















