Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB III-as együttesünk pedig szombat délután a Dunaharaszti MTK-t fogadja Felcsúton.

Meccs center
5. forduló
2013. Augusztus 25. 20:30
Meccs center
2. forduló
2013. Augusztus 24. 17:00
OTP BANK Liga, 5. forduló
2013. augusztus 25. (vasárnap) 20.30: Győri ETO - Videoton FC
(TV: Sport2)

Nem csak a forduló, de az őszi szezon egyik legnagyobb rangadója következik. Listavezető helyen álló együttesünk a bajnokcsapat otthonába látogat.
NB III Közép-csoport, 2. forduló
2013. augusztus 24. (szombat), 17 óra: Videoton FC II - Dunaharaszti MTK
A Vidi II nagyszerű idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot, a második fordulóban pedig hazai pályán gyűjtheti be az újabb 3 pontot a szezont 1-0-ás vereséggel kezdő Dunaharaszti ellen.
Vasárnap este az MTK látogat a Sóstói Stadionba
HETI BEHARANGOZÓ @ 2013. Augusztus 27.
Második csapatunk pedig szombat délután Orosházára látogat.
José Gomes irányításával klubrekordot írt a Vidi
AKTUÁLIS @ 2013. Augusztus 26.
Öt forduló alatt 13 pontot szereztünk, azaz négyszer győztünk, egyszer döntetlent játszottunk. Csapatunk még soha nem rajtolt ilyen eredményesen a bajnokságban.
Jó néhány hétig nem léphet pályára Juhász Roland
HOGY VAN? @ 2013. Augusztus 26.
Válogatott védőnk az ETO elleni mérkőzésen szenvedett térdsérülést.
Juhász Roland: "Reális eredmény született a bajnokcsapat otthonában"
INTERJÚ @ 2013. Augusztus 26.
Válogatott védőnk pontot érő gólt szerzett az ETO-Parkban, majd a mérkőzés végén komolyabbnak tűnő sérülést szenvedett.
Döntetlen lett a rangadó, de a sárga lapok arányában fölényesen nyert a Győr
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Augusztus 25.
Pátkai vezető gólját Juhász egyenlítette ki még az első félidőben, a második játékrész pedig újabb gólt nem, csak számos kíméletlen győri belépőt hozott.
José Gomes: "Összességében jó mérkőzést láthattak a szurkolók"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Augusztus 25.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.



















