Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A PMFC-Matias vezetőedzője szerint remek dolog, hogy néhány hónapja nyerni tudtak a Sóstói Stadionban, de abból a meccsből nem indulhatnak most ki.

"Biztos, hogy a saját térfelünkre fogunk szorulni. Nem azért, mert így tervezzük, hanem mert a Videoton FC egy nálunk erősebb csapat, jobb játékosokból áll a kerete. Rettentően meg kell becsülnünk a labdát és bátran kell futballoznunk. Ha nem merjük bevállalni a passzokat a pálya bizonyos területein, illetve ha nem leszünk elég aktívak, akkor nem nagyon lesz nálunk a labda. Néhány hónapja sikerült nyernünk a Sóstói Stadionban. Annyiban még most is jelent számunkra valamit az a meccs, hogy mindenki látta, a Videoton sem verhetetlen csapat. Ugyanakkor ez egy teljesen más mérkőzés lesz: most a bajnokság elején játszunk Fehérváron, akkor pedig a bajnokság végén találkoztunk egy gyakorlatilag tét nélküli bajnokin" - nyilatkozta Lőrincz Emil.
José Gomes: "0-1-nél sem idegeskedtem, mert mi irányítottuk a mérkőzést"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Augusztus 11.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Háromból három, továbbra is 100%-osak vagyunk
VIDEOTON FC - PMFC 5-1 (3-1) @ 2013. Augusztus 11.
A pécsiek szerezték meg a vezetést, amit Nikolics gyorsan kiegyenlített, majd még további négy gólt szerzett csapatunk.
José Gomes: "Egy szakmailag nagyon jól felkészített PMFC látogat ma hozzánk"
EDZŐI @ 2013. Augusztus 11.
Vezetőedzőnket arról kérdeztük, mit vár a ma délutáni mérkőzéstől.
Oliveira: "Jó úton vagyunk, de nagyon nehéz meccs lesz a vasárnapi"
INTERJÚ @ 2013. Augusztus 10.
Középpályásunk szerint az első két forduló eredményei biztatóak, de azok már a múlthoz tartoznak.
Bognár Tamás dirigál a Pécs ellen
SPORI @ 2013. Augusztus 10.
Legutóbb májusban, az MTK ellen 2-0-ra megnyert bajnokinkat vezette a sárvári spori.
Székesfehérváron szeretné megszerezni első pontjait a PMFC
ELLENFÉL-LES @ 2013. Augusztus 10.
Nyáron nagy volt a jövés-menés a pécsi csapatnál, voltak meghatározó játékosok, akik távoztak, de sikerült jó labdarúgókat igazolniuk is.



















