Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal középpályásunk számára rendkívül megtisztelő, hogy őt szavazták meg a tavasz legjobbjának. Kemény és eredményes edzőtáborra számít.

"Az, hogy engem szavaztak meg a tavasz legjobbjának és a gólszépségversenyen is az én találatom lett az első, rendkívül megtisztelő számomra. A fociban a legfontosabb az eredményesség és a szurkolók kiszolgálása, úgyhogy nagyon fontosak az ilyen visszajelzések, amikor maguk a szurkolók ismerik el valakinek a teljesítményét. Olyan játékot szeretnék nyújtani a jövőben is, amivel a következő voksoláson is esélyem nyílik jól szerepelni. Június 8-án, az albániai U21-es válogatott meccs után kezdődött csak a vakáció, úgyhogy mindössze 8 nap maradt a pihenésre. Két napot töltöttem a Balaton mellett, majd hazautaztam és családi körben próbáltam feltöltődni, illetve a testvérem esküvője is a múlt héten volt. Rövidre sikerült tehát a szünet, de így is alig vártam, hogy visszajöhessek és újra focizhassak. Külön öröm, hogy egy ilyen közösségbe térhettem vissza, remek a hangulat az öltözőben. Szerdán kezdődik az edzőtábor, ami biztos, hogy kemény lesz, de reméljük, hogy olyan eredményeket érünk el ősszel, ami után azt mondhatjuk, megérte a sok munka" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács István.
Három Vidi-játékos a magyar válogatott bő keretében
2014. Május 30.
Nikolics, Gyurcsó és Kovács is meghívót kapott Pintér Attila szövetségi kapitánytól.
Négy Vidi-játékos a dánok ellen készülő válogatott keretében
VÁLOGATOTT @ 2014. Május 15.
Gyurcsó, Juhász, Kovács és Nikolics kapott meghívót Pintér Attila szövetségi kapitánytól. A keret egyelőre 30 fős, a hétvégi forduló után csökken a létszám.
Négy Vidi-játékos is pályára lépett az U21-es válogatott edzőmeccsén
2014. Április 16.
Ketten az első csapatból, ketten pedig a Vidi II-ből kaptak meghívót az U21-es válogatott kétnapos összetartására, melynek végén a Győri ETO FC II ellen játszottak felkészülési meccset.
Hat Vidi-játékos a válogatott keretében
VÁLOGATOTT @ 2014. Április 03.
Gyurcsó, Juhász, Kovács, Nikolics, Sándor és Szolnoki is meghívót kapott Pintér Attila szövetségi kapitánytól az április 7-8-án esedékes összetartásra.
Késői tréninggel hangolt a csapat a szerdai utazásra
2013. Június 18.
Újabb orvosi felmérések és esti edzés volt az ausztriai felkészülés előtti utolsó nap programja.
Tavaszi bombagólok Vidi-módra
ÉRDEKESSÉG @ 2013. Június 16.
A nézők egyik kedvenc "gól típusa" a távoli bombagól. Amikor egy jól eltalált lövést követően a labda, mint egy rakéta vágódik védhetetlenül a kapuba.



















