fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2013. June 03. Monday, 22:26 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Vítor Gomes aláírt a Vidihez

A Videoton FC élt opciós jogával, és végleg megvásárolta a Rio Ave-tól a portugál középpályást.

A portugál játékossal 2 éves szerződést kötött klubunk, mely 2015. június 30-án jár le, azonban ezt követően plusz 1 évre még opciós lehetőségünk van hosszabbítani. Balogh Attila, klubunk ügyvezetője a szerződést a tárgyalásokat követően Portugáliában írta alá Vítor Gomessel, aki így már biztos, hogy csatlakozhat José Gomes keretéhez a nyári felkészülési időszakban, és az Európa Liga-selejtezőkön is a Vidi vezetőedzőjének a rendelkezésére áll.

"Az imént írtam alá az új szerződésemet a Videotonnal. Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is a Vidi játékosa lehetek, hiszen nagyon jól éreztem magam az elmúlt félévben. Sikerült megszereznünk az Európa Ligában való szereplés jogát, jövőre azonban bajnoki címet is szeretnénk ünnepelni, a nemzetközi porondon pedig a lehető legtovább jutni" - nyilatkozta honlapunknak Vítor Gomes.

A 26 éves védekező középpályás idén 11 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és a tavaszi bajnokcsapat egyik alapembere volt.

Photo: vidi.hu
Related news
Vitor Gomes and Paraiba depart Videoton FC
2014. July 30.
Vitor Gomes: It is clear to see that we have moved forward
2014. February 19.
José Gomes: "This was a very tough match despite the final result"
2013. March 30.
Vitor Gomes joins Videoton FC on a loan deal
2013. February 11.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek