Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi itthon, a Vidi II és a Puskás Akadémia FC idegenben lép pályára a hétvégén.
OTP Bank Liga, 26. forduló
2013. május 3. (péntek) 17 óra Videoton FC - MTK (TV: SPORT1)

Ahogy a címben jeleztük, pénteken a tabellán a második helyezett játszik a harmadikkal, azonban cikkünk írásakor még nem tudni, hogy melyik együttes hányadik helyen lesz pénteken a mérkőzés kezdetekor. Ennek oka egyszerű, az MTK-nak ugyanis van egy elmaradt mérkőzése az Újpest ellen, amit kedden 18 órakor pótolnak a Szusza Ferenc Stadionban. Döntetlen esetén pontszámban utolérnek bennünket a kék-fehérek, nekünk azonban jobb a gólarányunk. Egy esetleges MTK győzelem esetén ők várhatnák kedvezőbb pozícióból a rangadót.
NB III Duna-csoport, 25. forduló
2013. május 4. (szombat) 17 óra Csepel - Videoton FC II
A legutóbbi meglepő hazai vereséget követően az egykor szebb napokat is megélt Csepel otthonába látogat második csapatunk. Ősszel hazai pályán nagyon simán, 4-0-ra nyertünk ellenük.
NB II Nyugati-csoport, 25. forduló
2013. május 4. (szombat) 17:30 Veszprém - Puskás Akadémia FC
.jpg)
A bajnokságban még mindig veretlen felcsúti csapat ezúttal a királynék városába, Veszprémbe látogat. Ősszel egy küzdelmes mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszottak a felek. A Veszprém minden bizonnyal búcsúzni fog az NB II-től, hiszen jelenleg 7 ponttal vannak lemaradva az osztályozót jelentő 8. helytől. Ettől függetlenül biztos, hogy kemény mérkőzés vár Benczés Miklós csapatára.
Örök élménnyel gazdagodtak a rajzverseny győztesei
2013. Május 06.
Valamennyi díjazott a VIP-ből tekinthette meg az MTK elleni győztes bajnokinkat.
André Alves: "Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy fogok még Magyarországon játszani"
EXKLUZÍV-INTERJÚ @ 2013. Május 03.
Egykori gólkirályunk a helyszínen tekintette meg az MTK elleni meccsünket, és exkluzív interjút adott a vidi.hu-nak!
Megnyertük az MTK elleni rangadót
TUDÓSÍTÁS @ 2013. Május 03.
A mérkőzés elején Mitrovics, a végén Nikolics talált be, izgalmas találkozón tartottuk itthon a három pontot.
José Gomes: "Nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg"
EDZŐI INTERJÚ @ 2013. Május 03.
A két vezetőedző a találkozót követően értékelte a látottakat.
Garami József: "A Videoton a meccs esélyese, de nem akarjuk feladni"
ELLEN-ÉRV @ 2013. Május 03.
Az MTK mesterét arról kérdeztük, milyen találkozóra számít péntek délután.
A Vidi vezeti a tavaszi tabellát, míg az MTK gyakran tavaszfóbiával küzd
STATISZTIKA @ 2013. Május 02.
José Gomes irányítása alatt fölényesen vezetjük az idei bajnoki meccsek tabelláját, a budapesti kék-fehér együttes viszont úgy tűnik ezúttal is visszaesik a szezon második felére.



















