hu en
2013. April 05. 12:50  -  Wéninger Ákos   -   Photo: Kupeczik Krisztián
Benczés: "Nehéz meccs vár ránk, de a három pontért utazunk Gyirmótra"

A Puskás FC vezetőedzője elárulta, hogy ugyanúgy készülnek a szombati rangadóra, mint bármelyik másik meccsre, egy alapember azonban sérülés miatt hiányozni fog a keretből.
 

"Szombaton komoly mérkőzés vár ránk, hiszen a Gyirmót otthonába látogatunk. Ettől függetlenül ugyanúgy készülünk, mint korábban bármelyik másik meccsünkre, nem kaptak plusz edzésterhet a játékosok. Úgy gondolom, jó iramú, élvezetes összecsapás vár ránk, ráadásul a hazaiak biztos vissza szeretnének vágni az őszi vereségért. Nekünk azonban nem szabad abból kiindulnunk, hogy fél éve 5-2-re nyerni tudtunk a Gyirmót ellen emberhátrányban. Csank János nyilván remekül felkészítette télen a csapatát, akik egy szigetszentmiklósi vereséget leszámítva tavasszal valamennyi meccsüket megnyerték. Sérülés miatt nem számíthatok Szakály Dénes játékára, aki jövő héten hétfőn kezdhet el ismét edzeni. A célunk természetesen ezúttal is az, hogy megszerezzük mind a három pontot, és így is fogunk pályára lépni." - nyilatkozta honlapunknak Benczés Miklós, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője.

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information