Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csak délután kettőkor dől el, hogy elindul-e a váci csapat Székesfehérvárra. Az azonban biztos, hogy a Vidi pályára lép ma este.
"Úgy készülünk, hogy este pályára lépünk Székesfehérváron a Videoton FC ellen. Már a csapatot szállító autóbuszt is megrendeltem, melyről e-mailben, és a vacfc.hu oldalon is tájékoztattam a játékosokat, valamint a szakmai stáb tagjait. Bízom benne, hogy a labdarúgók nem fogják ismételten megszegni a szerződésüket, és lesz ma este Magyar Kupa mérkőzés Székesfehérváron" - nyilatkozta honlapunknak Héger József.

Természetesen megkérdeztük Mózner Jánost is, aki ősszel a vezetőedzői feladatokat látta el Vácon, jelenleg pedig a csapat felkészülését irányítja.
"Úgy tudjuk, az MLSZ péntekig egy nagyon komoly, minden részletet érintő licensz-felülvizsgálatot tart. Ennek az eredményétől nagyon sok minden függ. Az viszont biztosra vehető, hogy ma este sem lépünk pályára, több okból sem. Pillanatnyilag 6 egészséges játékosa van a csapatunknak. Többen sérüléssel bajlódnak, valamint néhányan influenzások. De ha meglennénk egy csapatnyian, akkor sem lépnénk addig pályára, amíg Héger Józsefnek bármilyen köze is van a Dunakanyar-Váchoz, valamint a magyar labdarúgáshoz. Ráadásul milyen dolog az, hogy e-mailben, valamint az interneten üzenget nekünk? És ha valaki nem rendelkezik internet hozzáféréssel, az hogyan tájékozódjon? Ön szerint a Vidinél is e-mailben tájékoztatják a játékosokat arról, hogy mikor kell indulniuk a soron következő tétmérkőzésükre? A kialakult helyzettől függetlenül a váci játékosok becsülettel edzenek. Nagyon sok értéke van a csapatnak, több utánpótlás-válogatott is megtalálható a keretben, elég ha csak az Önök játékosára, Király Patrikra gondolunk, aki jelenleg kölcsönben szerepel Vácon. Nagyon remélem, hogy minden labdarúgónk folytatni tudja majd pályafutását, akár már a tavaszi szezonban. Azt azonban ismétlem, nem valószínű, hogy ma a Dunakanyar-Vác csapata elutazik Székesfehérvárra a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára" - árulta el honlapunknak Mózner János.
| A Dunakanyar-Vácot Székesfehérvárra szállító autóbusz 14 órakor indul(na) Vácról. Természetesen néhány perccel 14 óra után ismét felhívjuk Mózner Jánost, hogy megkérdezzük, végül elindult-e a csapat Székesfehérvárra. Amennyiben elmarad ma is a Vác elleni Magyar Kupa meccsünk, 18:45-től az NB II Nyugati csoportját veretlenül vezető Puskás Akadémia FC ellen játszunk barátságos mérkőzést a Sóstói Stadionban. | ||
Zé Luis: "Erősek és egységesek voltunk a Kaposvár ellen"
INTERJÚ @ 2014. Február 27.
Támadónk kiemelte, végig a mi akartunk érvényesült a Ligakupa nyolcaddöntő első felvonásán.
Játék nélkül a négy között a Vidi
MAGYAR KUPA @ 2013. Február 27.
Csapatunk szombat után szerdán is ellenfél nélkül maradt a Magyar Kupában. Bár még az MLSZ hivatalos döntésére várni kell, minden bizonnyal elődöntősök vagyunk.
Az MLSZ szerint 18.30-kor dől el, hogy lesz-e Vidi - Vác kupameccs
MAGYAR KUPA @ 2013. Február 27.
Függetlenül attól, hogy milyen információk érkeznek Vácról, csapatunknak az utolsó pillanatig úgy kell készülnie, hogy nem marad el a találkozó.
Ingyenes a Vidi szerdai mérkőzése Sóstón!
2013. Február 26.
Szerdán 18 órakor a Vác látogat Székesfehérvárra a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A találkozó elmaradása esetén csapatunk az NB II Nyugati-csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémia FC-vel mérkőzik meg.
Németh Ádám vezeti a szerdai Magyar Kupa meccsünket
FELNŐTT @ 2013. Február 26.
Ebben a szezonban eddig egy bajnokit vezetett nekünk a polgári foglalkozását tekintve nevelőtanár és egyházjogász játékvezető.
José Gomes: "Fontos lenne, hogy tétmeccsel készüljünk a bajnoki rajtra"
2013. Február 26.
Vezetőedzőnk bízik abban, hogy megoldódtak a váci problémák, és holnap egy jó mérkőzést játszhat egymással a két csapat.



















