Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB III-as csapatunk vereséget szenvedett a Biatorbágy otthonában.
|
Biatorbágy - Videoton FC II 2-0 (1-0) Videoton FC II: Mikola - Farkas, Tar, Tamás, Jankovics (Molnár 46'), Vachtler (Nagy 79'), Varga (Babos 56'), Papp, Nagy, Szabó, Károly Gólszerző: Varga (31'), Bezerédi (86') Sárga lap: Kerkovits (42') ill. Tamás (20'), Jankovics (31') |
||
Második csapatunk vasárnap kora délután a Biatorbágy otthonában vendégszerepelt. A pálya talaja közel sem volt tökéletes, ez pedig nem kedvezett csapatunk sok passzos játékának. De nem emiatt szenvedtünk vereséget.

Az első félidőben - Komjáti András vezetőedző tájékoztatása szerint - nagyon motiválatlanul játszottunk, míg ellenfelünk a legegyszerűbb játékot játszotta, vagyis a hazai futballisták amerre láttak, arra rúgták el a labdát. Mindezek ellenére két hatalmas gólhelyzetet is sikerült kialakítanunk a biatorbágyi kapu előtt, azonban mindkétszer a kapusba lőtték játékosaink a labdát. A találkozó 31. percében büntetőhöz jutottak a hazaiak, és Varga Dániel nem hibázott, így 1-0-s hazai előnnyel vonulhattak a szünetben az öltözőkbe a csapatok.
A második játékrészben ugyan jobb felfogásban játszottunk, de ekkor már nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Többet birtokoltuk a labdát, mi irányítottuk a mérkőzést, azonban ahogy az ilyenkor lenni szokott, néhány perccel a találkozó vége előtt egy kontratámadás végén újabb gólt szereztek a hazaiak, ezzel eldöntve végleg a 3 pont sorsát. Érdekesség, hogy a második biatorbágyi gólt az a Bezerédi Ádám szerezte, aki korábban a Felcsút, majd pedig a Vidi játékosa is volt.
Vereségünk ellenére maradtunk a második helyen a tabellán, hiszen a harmadik helyen álló Pénzügyőr 3-0-ra kikapott az ESMTK otthonában. Az éllovas Budaörs sem tudott meglépni, ugyanis nagy meglepetésre hazai pályán kaptak ki 3-1-re a Jászapátitól.
Komjáti András:"Egyáltalán nem vagyok elégedett a mai játékunkkal. Főleg az első félidőben játszottunk nagyon motiválatlanul. A második játékrészben már jobb felfogásban fociztunk, de hiába irányítottuk a mérkőzést, ekkor már nem tudtunk helyzeteket kialakítani." |
||
A U18 9-0-ra ütötte ki a Mezőkövesdet
UTÁNPÓTLÁS @ 2013. November 11.
További három csapatunk győzött, kettő kikapott a hétvégén.
Radványi Ádám vezeti a Paks elleni mérkőzést
SPORI @ 2013. November 11.
A mezőkövesdi spori utoljára tavaly júliusban dirigált mérkőzést a Vidinek.
Juhász Roli ismét együtt edz a csapattal
HOGY VAN? @ 2013. November 11.
Válogatott védőnk szerdán már pályára szeretne lépni a Paks elleni Ligakupa-mérkőzésen.
Minden, amit az MVM-Paks elleni meccsről tudni kell
SZURKOLÓI @ 2013. November 11.
17 órakor kezdődik a szerdai Ligakupa-találkozó, melyre a belépés ingyenes. Csak a fedett lelátó lesz nyitva 16 órától, szurkolói buszok ezúttal nem közlekednek a városban.
Az ötödik játéknappal folytatódik a Ligakupa
HETI BEHARANGOZÓ @ 2013. November 11.
Szerda délután a Paksot fogadjuk, bajnoki mérkőzés - a vb-pótselejtezők és egyéb válogatott találkozók miatt - nem lesz ezen a héten. A Vidi II Baján vendégszerepel szombaton.
Vidi - DVTK párharc a Magyar Kupa 5. fordulójában
2013. November 10.
A SportTV Harmadik félidő című műsorában sorsolták ki a Magyar Kupa következő fordulójának párosításait vasárnap késő este.



Komjáti András:















