hu en
2012. Október 13. 20:00  -  Gyurina Zsolt   -   Fotó: vidi.hu
PAULO SOUSA:
"Éretten és szervezetten játszottunk ma is"

A mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Paulo Sousa: Éretten és szervezetten játszottunk a mai mérkőzésen is, rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, minimum négyszer kerültünk szembe egy az egyben a Kaposvár kapusával, és végül a győztes gólt is sikerült megszereznünk egy rendkívül masszívan védekező csapat ellen. Természetesen nagyon örülünk, hogy sikerült győznünk.

 

 

Prukner László: Az első félidőben szerettük volna a biztonságra helyezni a hangsúlyt, hiszen nem lett volna jó, ha a két csapat három hét múlva esedékes bajnokija előtt nagyot hibázunk. Viszonylag korán szerkezetet kellett váltanunk sérülés miatt. A Videotonnak több helyzete volt, nem voltunk elég pontosak. A második félidőben bátrabban próbáltunk játszani, arra figyelve, hogy nagyon ne nyíljunk ki, de egy hiba így is elég volt, hogy a Vidi nyerjen. Megérdemelten győztek a székesfehérváriak.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek