Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Egyszer már megmutattuk, hogy a Vidi színeibe tudjuk öltöztetni a várost, legyen ez így minden EL-meccs hetében!
.jpg)
Csütörtökön este hét órakor - az Európa Liga G csoportjának második mérkőzésén - a portugál Sportingot látjuk vendégül a Sóstói Stadionban. A mérkőzésen, melyre elővételben már több mint 6000 jegy elkelt, megszerezhetjük első pontjainkat az EL-ben. A Trabzonspor elleni EL-rájátszás visszavágója után újra arra kérjük szurkolóinkat, szimpatizánsainkat, a lokálpatrióta székesfehérváriakat, hogy a mérkőzésig hátralévő időben mutassák ki hovatartozásukat, a Videoton FC szeretetét, és öltöztessük közösen piros – kékbe Székesfehérvárt!
Csütörtökig tehát rakjunk ki Vidi-sálakat a lakások, házak ablakába, díszítsük fel autóinkat vidis relikviákkal! Aki csak teheti, az a következő napokban büszkén viselje a Videoton FC mezét, október 4-én este pedig szurkoljuk ki közösen csapatunk első győzelmét az Európa Liga csoportkörében! Egyben azt is kérjük szurkolóinktól, legyen ez hagyomány Székesfehérváron minden olyan héten, mikor a Vidi EL-meccset játszik!
| Fotózza le a mérkőzést beharangozó plakátot vagy más vidis relikviát a lakóhelyén, és küldje el nekünk a jatek@vidi.hu címre, mi pedig kirakjuk hivatalos Facebook-oldalunkra a fényképeket! | ||
Keresse meg magát a stadionban!
VIRTUÁLIS TÚRA: VIDI-SPORTING - 4 PANORÁMAKÉP EGYBEN @ 2012. Október 23.
Ott volt a Sporting ellen? Nagyfelbontású virtuális túránk során nem csak megkeresheti, de akár be is jelölheti magát a Facebook profilja segítségével!
Meglátogattuk Stopit a kórházban
2012. Október 09.
Orvosai szerint jó ütemben halad zöld-foki-szigeteki védőnk gyógyulása.
19 éve bevehetetlen Székesfehérvár
ÉRDEKESSÉG @ 2012. Október 09.
A múlt heti, Sporting elleni mérkőzés volt zsinórban a 10. hazai nemzetközi kupameccsünk, melyen veretlenek maradtunk.
A Vidi nevétől hangos Európa
2012. Október 06.
A Sporting elleni 3-0-s győzelem nagy visszhangot keltett a külfödi médiában.
Stopira sikeres műtéten esett át
2012. Október 06.
Hátvédünk a Sporting elleni mérkőzés utolsó perceiben szenvedett sérülést.
Csoda a Sóstói Stadionban!
VIDEOTON FC - SPORTING CP 3-0 (3-0) @ 2012. Október 04.
Aki erre a mérkőzésre nem jött ki, az örökre bánni fogja. Csodálatos hangulat, remek mérkőzés, nagy győzelem!



















