Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Felfokozott az érdeklődés az esti mérkőzés iránt. Az előkészületek és a párharc számokban.
Folynak az előkészületek az esti Videoton FC - Slovan Bratislava Európa Liga selejtező visszavágó előtt. Következzen egy kis szemezgetés a számokból, és reméljük, hogy a számok összegzése a végén egyenlő lesz a Vidi továbbjutásával...
1-1
... ennyiről folytatódik a párharc. Az 1-1-es idegenbeli döntetlen azt jelenti, hogy a Vidi akár a legkisebb győzelemmel is kiüti a párharcból a Slovan Bratislavát. Csapatunk a következő körbe lép azonban egy 0-0-s döntetlennel is. Ha ma este 90 perc után a visszavágót szintén 1-1-nél fújja le a bíró, akkor hosszabítás következik. Ha nem változik az állás, akkor tizenegyesek jönnek. A 2-2, vagy annál többgólos döntetlen a vendégcsapatnak kedvezne. Persze egy nagyarányú haza siker szintén a Vidi továbbjutását jelentené...
500 000
... forintba került a koreográfia elkészítése a mérkőzésre, ennek előadásában csütörtök este minden kilátogató részt vehet. Közel 100 lelkes önkéntes munkálkodott két héten keresztül a látványosnak ígérkező koreográfia előkészületeiben, napi 8 órán keresztül. Éppen a koreográfia miatt fontos, hogy mindenki időben, körülbelül félórával a mérkőzés kezdete előtt elfoglalja a helyét a stadionban. A székükre előkészített látványelemeket ne vigyék el, ne mozgassák át más székekre, hisz azzal megbonthatják a látvány egységét!
10 000
... látogatója volt honlapunknak szerdán. A mérkőzés közeledtével napról napra nőtt az érdeklődők száma: hétfőtől naponta 1000 fővel nőtt az egyedi látogatók száma, szerdán már több, mint 7000 egyedi látogatót üdvözölhettünk a vidi.hu-n. És ne feledjük, hogy a múlt csütörtöki pozsonyi meccs idején rekordot döntött a honlap nézettsége.
60
... embernél több dolgozik csütörtökök este a büfékben azért, hogy a kiszolgálás a lehető leggyorsabb legyen. 16 büfé üzemel majd, ebből 11 helyen ételt és italt egyaránt, míg 5 helyen csak italt árulnak majd. Figyelem, az UEFA rendelkezéseinek megfelelően csak alkoholmentes ital kapható! 5 további pulton hot dogot lehet venni.
100
... körüli a médiaakkreditációs kérelmek száma. Az óriási érdeklődést jól mutatja, hogy az előzetes jelentkezések alapján 100 újságíró és fotós tudósít majd a Vidi - Slovan mérkőzésről, Európa számos országából, Olaszországtól Németországig. Németországból például meglepően nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, az ország több médiuma képviselteti magát a Sóstói Stadionban. Természetesen az uefa.com munkatársai szintén kint lesznek a mérkőzésen. Érdekesség, hogy a magyar televízió külön forgat a mérkőzés rendjének biztosításában részt vevő rendőrök munkájáról. Egy stáb kizárólag Schekk Géza őrnagyot, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetőjét követi a mérkőzés alatt, hogy bemutassa, miként történik a rend biztosítása egy ilyen kiemelt mérkőzésen.
Nagyítson bele, forgassa körbe, mozgassa fel-le! Nézze meg az EL-selejtező mérkőzés két pillanatát úgy, ahogy még sosem láthatta!
A csütörtöki Vidi - Slovan meccsen csapatunk szurkolói ismét hátborzongató hangulatot teremtettek. Interjú Őri Márkkal a nem mindennapi méretű drapéria apropóján.
A 0-0 azt jelenti, hogy a 3. selejtezőkörbe léphet a Vidi, és a belga Genttel találkozik egy hét múlva, de mindezért nagyon keményen megdolgozott csapatunk.
A Videoton FC vezetőedzője elmondta, hogy a csapat minden helyzetre a megfelelő módon reagált, és elérte célját, a továbbjutást.
Az előrejelzések szerint a mérkőzés idején kicsi az esélye a villámlásnak, zivatarnak, este akár ideális labdarúgóidő is lehet.
Gyurcsó Ádám nem ért egyet a szlovák játékosok azon kijelentésével, hogy a Vidi játékosain lenne a teher a mai meccsen.