Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az FC Differdange 03 2003-ban alakult, és a klub nevéhez köthető a luxemburgi foci egyik legnagyobb sikere. A genti együttes bajnoki címet még nem nyert, de három alkalommal hódította el a Belga Kupát.
FC Differdange 03
A párharcban esélytelenebb kiscsapat 2003-ban két differdange-i klub - az FA Red Boys Differdange és az AS Differdange - fúziójából alakult meg. Az elmúlt évek legnagyobb luxemburgi sikerét érte el a csapat a 2011-12-es Európa Ligában, amikor egészen a rájátszásig menetelt. A második selejtezőkörben a Levadia Tallinn ellen harcolták ki a továbbjutást, a hazai 0-0 után az észt fővárosban 1-0-ra nyerni tudtak. A harmadik selejtezőkörben ugyan mindkét meccsüket elveszítették a görög Olympiakos Volou ellen (mindkétszer 3-0-ra kaptak ki), azonban mégis ők jutottak tovább a rájátszásba, ugyanis az UEFA kizárta a bundabotrányba keveredett görög csapatot az Európa Ligából és a görög bajnokságból is. A rájátszásban aztán a francia sztárcsapat, a Paris Saint-Germain 6-0-ás összesítéssel búcsúztatta Luxemburg meglepetéscsapatát.
A 2011-12-es bajnokságban a negyedik helyen végeztek, ezzel pedig jogot szereztek arra, hogy részt vegyenek az Európa Liga első selejtezőkörében. A Feröer-szigeteki NSÍ Runavík semmilyen problémát nem jelentett az FC Differdange-nak, két 3-0-ás sikert értek el ellenük. A második selejtezőkörben a belga KAA Gent az ellenfelük, az első mérkőzést hazai pályán 1-0-ra elveszítették a luxemburgiak.
A csapat keretének összértéke nem haladja meg a 2 millió eurót. Legértékesebb játékosuk a 28 éves francia középcsatár, Pierre Piskor, akinek értéke körülbelül 200.000 euró. Érdekesség a csapattal kapcsolatban, hogy 2007-ben az UEFA Intertotó-kupa első fordulójában a Slovan Bratislava ellen játszottak, és összesítésben 5-0-ás vereséget szenvedtek.
KAA Gent
1864-ben alapították a csapatot. Belga bajnoki címet a 148 év alatt ugyan nem sikerült szerezniük, de a Belga Kupát már három alkalommal is elhódították, legutóbb 2010-ben. Abban az évben egyébként a bajnokságban szintén remekeltek, hiszen a szezon végén fennállásuk során másodszor szereztek ezüstérmet
(az elsőt még az 1954-55-ös bajnokságban).
A Vidi és a magyar válogatott korábbi kapusa, Petry Zsolt 1991 és 1995 között 118 meccsen védte a Gent kapuját, vagyis pályafutása során ebben a csapatban játszotta a legtöbb meccsét. (A második legtöbbet pedig a Vidiben, összesen 72 mérkőzésen szerepelt nálunk.)
Nemzetközi eredményeiket böngészve mindenképp említést érdemel, hogy 2006-ban és 2007-ben döntőt játszottak az Intertotó-kupában, azonban mindkétszer vesztettek. 2006-ban a Grasshopperstől kaptak ki összesítésben 3-2-re, míg egy évvel később a dán Aalborg BK győzte le őket hasonló arányban a két mérkőzésből álló fináléban.
A már korábban említett 2010-es bajnoki ezüstéremnek köszönhetően a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében indulhattak, azonban nem tartott sokáig a BL-szereplésük, hiszen a Dinamo Kijev összesítésben 6-1-re ütötte ki őket. Ez azonban nem jelentette azt, hogy búcsúztak is a nemzetközi kupától, hiszen az Európa Ligában folytathatták a küzdelmeket - nem is akárhogyan! A rájátszásban a Feyenoord együttesét búcsúztatták (otthon 2-0-ás győzelem, idegenben 1-0-ás vereség) és bejutottak a csoportkörbe, ahol a Sporting, a Lille és a Levszki Szófia volt az ellenfelük. A hat meccsből hármat elveszítettek, egy döntetlen mellett pedig kétszer nyertek, így végül 7 pontot szerezve a C-csoportban a Szófiát megelőzve a harmadik helyen végeztek. Érdekesség, hogy a legnagyobb arányú győzelmüket a csoportgyőztes Sporting ellen érték el, otthon győzték le a portugálokat 3-1-re, igaz, a legnagyobb vereségüket is tőlük szenvedték el, Portugáliában ugyanis 5-1-re nyert a lisszaboni csapat.
A 2011-12-es belga bajnokságban - egy ponttal lemaradva a dobogóról - a negyedik helyet szerezték meg. A csapat játékosainak összértéke 27 millió euró, legértékesebb játékosuk a 26 éves spanyol César Arzo, aki a Gent csapatkapitánya is egyben, és 3 millió euró a becsült értéke.
![](_files/news/small/12897.jpg)
A Digisport vendége volt játékosunk, Tóth Balázs és Várkonyi Ádám, a Videoton FC marketingigazgatója. Nézzék meg a műsort, amely 36 percben foglalkozik a sikeres EL szereplésünkkel!
![](_files/news/small/12596.jpg)
A Basel és a Genk egyaránt győzött, és a 3. helyen áll hazája bajnokságában, míg a Sporting továbbra is szenved.
![](_files/news/small/12314.jpg)
A lebonyolítás rendje, évszámok, dátumok, néhány fontos részlet.
![](_files/news/small/12020.jpg)
Európa legerősebb bajnokságaiban edződtek a török csapat játékosai, edzőjük pedig korábban világbajnoki bronzérmes volt a török válogatottal.
![](_files/news/small/12018.jpg)
Csapatunk idegenben kezd, augusztus 23-án. Visszavágó egy héttel később.
![](_files/news/small/12015.jpg)
Sándor György kiemelte, hogy a továbbjutás igazi csapatmunka volt, de a szurkolóknak is fontos szerepük van a sikerben.