hu en
2012. Május 09. 11:00  -  Videoton FC
Közlemény

Az alábbiakban a Videoton FC közleményét olvashatják Egervári Sándor szövetségi kapitány tegnap megjelent nyilatkozatával kapcsolatban.

Több médium is megkeresett minket a Blikk ligaválogatottról szóló cikke miatt, mely szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány azt mondta, a Videoton FC nem indokolta meg, hogy Gyurcsó Ádám és Nikolics Nemanja szerepléséhez miért nem járult hozzá. Úgy véljük, hogy a megjelentek félreértésből adódhattak, mivel Egervári Sándor pontosan tudta, hogy technikai igazgatónk, Pánczél Szabolcs és ügyvezető igazgatónk, Tassy Márk is egyeztetett szombat délután klubunk döntéséről, továbbá indokainkat is ismertették vele.

A félreértések tisztázása érdekében ismét tájékoztatni kívánjuk a közvéleményt, hogy két játékosunk szerepléséhez azért nem járultunk hozzá, mert esetükben jelenleg - a bajnokság végén - rendkívül magas a sérülés veszélye, ráadásul klubunk számára az utolsó három bajnoki mérkőzésünk rendkívül fontos. Gosztonyi András esetében a sérülésveszély pillanatnyilag alacsonyabb, így az ő szerepeltetését klubunk engedélyezte.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek