hu en
2012. Május 08. 15:30  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
OTP Bank Liga
Két vereség után érkezik a Győr a Sóstói Stadionba

Az ETO 23 fordulón keresztül volt második a tabellán, az elmúlt hétvégén azonban megelőztük őket.

A Győri ETO jelenleg harmadik helyen áll a táblázaton, ilyen utoljára a 4. fordulóban történt, onnantól ugyanis fej-fej mellett haladtak a tabella élén a Debrecennel, egészen a 10. fordulóig. Akkor kikaptak Diósgyőrben, és onnantól hátrányba kerültek az éllovassal szemben, ami két héttel később tovább nőtt, hiszen a DVSC elleni rangadót is elbukták. A 2011-es évben még további két vereséget szenvedtek, először Pécsen, majd otthon a Kispest ellenében. A téli szünetet így is a második helyen töltötték, 4 ponttal lemaradva a Lokitól. A 2012-es év első bajnoki meccsén egy nyögvenyelős döntetlenre futotta a csapattól Szombathelyen, és ez, illetve az egy héttel korábbi Magyar Kupa fiaskó (5-1-re vertük hazai pályán a Győrt) a klubvezetésnek elég volt ahhoz, hogy Csertői Aurélnak megköszönjék addigi munkáját, és új vezetőedző után nézzenek.

Pintér Attila a 19. fordulóban vette át újra a Győri ETO vezetését, és zsinórban öt meccset nyert meg vele a csapat, amit egy döntetlen, egy győzelem és a legutóbbi két fordulóban két vereség követett. A Pintér-érában lejátszott kilenc mérkőzésen 19 gólt rúgtak és 10-et kaptak a zöld-fehérek.

A legutóbbi fordulóban a Debrecent fogadták azzal a céllal, hogy legyőzik és két pontra megközelítik, három fordulóval a vége előtt. A rangadó vége 2-1-es vereség lett az ETO Parkban, így a Loki előnye 8 pontra nőtt, mi viszont szombaton nyertünk Kecskeméten, így megelőztük a Rába-partiakat a táblázaton. A vasárnapi derbi előtt ugyanannyi ponttal és ugyanolyan mutatókkal (18 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség) állunk, a gólarányunk viszont sokkal jobb, +34, az ETO-nak +21.

Az ETO hivatalos honlapjának nyilatkozott Szasa Sztevanovic, a győriek kapusa, amiben a Vidi elleni meccsről azt mondta: reméli, hogy sikerül nyerniük ellenünk a Sóstói Stadionban, és ezzel bebizonyítják, hogy nem véletlenül voltak nagyon sokáig a második helyen.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek