Szabó József 21 évesen igazolt Dorogról a Vidihez 1977-ben, és 2 részletben itt töltött 9 évében két bajnoki bronzérmet, egy Magyar Kupa ezüstérmet és egy UEFA-kupa második helyet szerzett a csapattal. Legnagyobb fehérvári egyéni sikere az 1983-1984-es szezonban szerzett gólkirályi cím, valamint az UEFA-kupa menetelés 11 meccse alatt rúgott 7 gól. 233 piros-kékben lejátszott mérkőzésén 111 gólt ért el, ezzel máig a Videoton FC legeredményesebb játékosa. Nem túl nagy meglepetésre, a Vasas elleni házi góllövőlistát is ő vezeti, összesen 8-szor talált be az angyalföldiek kapujába.

Elég nehéz olyan ellenfelet találni a Videoton FC statisztikáit böngészve, akihez ne lenne köze Szabó Józsefnek. Mi jut eszébe, ha a Vasasról kérdezem?

- Minden meccs fontos volt annak idején is, nagyon jó csapat volt akkoriban a Vasas, tele válogatott futballistákkal, de olyan kimondottan nagy eredmény, vagy kiemelkedő mérkőzés nem jut eszembe ellenük. Az biztos, hogy több sikert, mint kudarcot éltem át a Vasas ellen, sokszor nyertünk itthon és a Fáy utcában is. Ami miatt viszont emlékezetes az egyik mérkőzés, az már a mérkőzés után történt. 2-2-t játszottunk Budapesten, mindkét gólt én szereztem. A meccset végignézték menedzserek, akik egy német ajánlattal megkerestek a lefújás után. Az akkori vezetőinkhez irányítottam őket, és hát fájó pont, de azóta is várom a hívásukat. Nem volt abban az időben létfontosságú, hogy a játékosokat eladják, és hiába voltam meggyőző, nem jött össze a külföldi szerződés.

Később aztán mégis sikerült, de nem mondható túlságosan sikeresnek a görögországi kaland?

- Amikor jó lehetőségekkel mehettem volna külföldre, akkor nem engedtek el, aztán 1985 decemberében, sérülten, egy jóval kedvezőtlenebb görög ajánlatot már elfogadhattam. Ez viszont összefügg azzal, hogy '85 nyarán több játékost is igazoltak a posztomra, úgyhogy könnyebben elengedtek. Nem volt egy sikeres év, sérülések hátráltattak, nem sokat tudtam játszani, és egy év után hazatértem. 1987 tavaszán még játszottam a Vidiben, jellemző volt az akkori helyzetre, hogy sérülések miatt csak 6-7 meccs fért bele, és így is házi gólkirály lettem, holtversenyben 3 góllal.

Az UEFA-kupa menetelés időszakán kívül melyik időszak, csapat állt Önhöz legközelebb?

Nehéz kettéválasztani a dolgokat. Amikor 1977 nyarán idejöttem, egy remek csapatba kerültem, amelyikben Kovács József söprögetett, Karsai, Burcsa, Csongrádi alkották a középpályát, elöl pedig Májer Lajos és Tieber László játszott mellettem. Azt hiszem, ez volt a Vidi valaha volt legeredményesebb csatársora. És aztán 1982-től összeállt az a korosztály, ami 4 évet együtt játszott, és ennek lett a végterméke a menetelés. Összességében az egész itt töltött időszakom sikeresnek mondható.

A külföldi szerződés mellett, gondolom egy másik fájó pont a válogatottság, vagyis az, hogy nem sikerült a válogatottba bekerülnie?

- Valóban így van, nem mondhatom el magamról, hogy voltam A-válogatott. Egyszer ültem a kispadon Nyíregyházán a Csehszlovákok ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen 1979-ben, de nem cseréltek be. Akkor debütált Kiss László a Vasasból az én posztomon. Amellett, hogy elismerem, abban az időben rengeteg kitűnő center játszott az NB I-ben, azért úgy érzem, megérdemeltem volna néhányszor én is, hiszen minden évben 10 gól fölött rúgtam, voltam magyar gólkirály, UEFA-kupa gólkirály, mégsem sikerült.

Jelenleg is a klubnál dolgozik, mivel telnek a napjai a Videoton FC-nél?

- A Videoton FC utánpótlásánál dolgozom, mint technikai vezető, azaz a 6 évesektől a 19 évesekig terjedő korosztály ügyes-bajos dolgait intézem. 1987-ben kezdtem gyerekekkel foglalkozni, az összes korosztállyal dolgoztam, plusz a tartalékcsapattal és a felnőttekkel is.

A Vidinél töltött 9 év közben felmerült más magyarországi csapat, ahova szívesen ment volna, vagy szívesen vitték volna?

- Akkoriban nem nagyon mentek össze-vissza a játékosok, akik sok csapatban megfordultak, azok inkább azért vándoroltak, mert sehol sem tudtak maradandót alkotni. 1977-ben, miután a Doroggal rögtön a '76-os feljutás után kiestünk, viszont a csapat góljainak több mint felét én rúgtam, 10-11 ajánlatom volt. A vezetők inkább a Ferencvárosnak adtak volna, de én nem akartam Budapestre menni. A Tatabánya és a Vidi ajánlatán gondolkodtam, és azt hiszem megtaláltam a számításomat Fehérváron.

31 évesen újra szülővárosában, Dorogon játszott. Hogy jött a képbe az akkor NB III-as csapat?

- 1987-ben, mikor kiderült, hogy nem igazán számítanának rám a klubnál mint játékos, kicsit megsértődtem, fogtam magam, hazaköltöztem Dorogra, és elkezdtem játszani az akkor NB III-as csapatban. Úgy gondoltam, hogy ott fogok letelepedni. Hiába kötött viszont oda a családom, 3 hónap után visszajöttem Fehérvárra, mert egyszerűen úgy éreztem: már ide tartozom. Úgyhogy év végén már megint itt laktam, de 1 évig lejártam játszani, hogy segítsek a csapaton, és végül fel is jutottunk a másodosztályba. Aztán elkezdtem a gyerekekkel foglalkozni a Vidinél, és még 9 évig Ausztriában fociztam, először harmad, majd alacsonyabb osztályokban.

Az Ön korszaka óta eltelt 25 évben kire tekint úgy a Vidi történelméből, mint aki hasonlóan meghatározó tudott lenni ezen a poszton?

- Egyértelműen Horváth Ferencet kell említenem. Ha ő végig itt marad Fehérváron, akkor lehet, hogy az én gólcsúcsom megdőlhetett volna. Akkor még ráadásul hasonló szerkezetben is játszott a csapat, mint a mi időnkben. Az utóbbi évek legjobbja pedig Alves volt, de ő már egy teljesen más rendszerben tudott nagyon eredményes lenni, ezért nem annyira összehasonlítható a dolog.

Mire számít a vasárnapi Vidi - Vasas meccsen?

- Nem tudom elképzelni, hogy ne nyerjünk! Sima, többgólos győzelmet kell aratnunk, ami persze nem lesz könnyű. Ha viszont az elején tudunk egy gyors gólt rúgni, akkor, ha nem is gálameccs, de győzelem lesz, közönségszórakoztató játékkal.