Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Pénteken megkezdődik az ötödik PUSKÁS-SUZUKI KUPA, a résztvevő U17-es csapatunk edzőjét, Mózner Jánost ennek kapcsán faggattuk.
Mit vár a csapattól a tornán, milyen helyezéssel lenne elégedett?
Természetesen a Puskás Akadémia minden dolgozója, játékosa és szurkolója abban reménykedik, hogy végre sikerül az első helyen végeznie a csapatunknak. Én is sokat gondolkoztam rajta az elmúlt napokban, hogy mi lenne az a helyezés, amelyre minden körülmények között büszkék lehetnénk, és úgy vélem, elsődleges célunk az kell legyen, hogy hasonló fejlődést tudjunk reprezentálni, mint amilyet az akadémia mutatott be az elmúlt öt évben. Az intézmény, a létesítmény folyamatosan épül-szépül, így ha azt hallanám vissza a torna után, hogy a csapat is hasonló ütemű fejlődést mutatott, akkor boldog lennék, függetlenül a helyezéstől.
A résztvevő csapatok közül melyiket tartja a legerősebbnek, legveszélyesebbnek?
Három csapat, a Real Madrid, a Hagi Akadémia és a Panathinaikosz játékstílusát már ismerjük. Az Austria Wien egyelőre ismeretlen számunkra, de tudjuk, hogy az osztrák utánpótlás nagyon magas színvonalú, így biztosan erős csapattal érkeznek ők is. A Budapest Honvédot pedig nem kell bemutatnom, hiszen ők nyerték a legutóbbi két tornát. Egyik csapatot sem tudnám kiemelni, olyan szoros a mezőny, hogy bárkiből lehet végső győztes és utolsó helyezett is.
A játékosai közül ki az, akiről úgy érzi, hogy most robbantani fog?
Beszélgettem a srácokkal az öltözőben és azt mondtam nekik: csupán három sikeres mérkőzést kell megvívniuk, és világhírűek lehetnek! Mondtam, hogy ha megnyerik a tornát, a világ összes szaklapjában benne lesz, hogy megnyertek egy ifjúsági tornát a Real Madrid, a Panathinaikosz és a többi neves csapat ellen. Aki ezt megérti, és ez fogja motiválni, az kimagasló teljesítményt fog nyújtani. Bízom benne, hogy ez mindenkit inspirálni fog.
(forrás: pfla.hu fotó: Takács József)
A Puskás-Suzuki Kupa programját itt találja!
A Puskás-Suzuki Kupa történetében először valamennyi mérkőzést Felcsúton rendeznek meg. Minden csoportmeccset a PTV élőben közvetít az interneten, a helyosztó mérkőzéseket a SPORT 2 csatorna jóvoltából láthatják a kedves nézők. A riporterek munkáját kiváló szakkommentátorok segítik. | ||

A csoportmeccseket Felcsúton játsszák pénteken, szombaton és vasárnap, a helyosztókat pedig a Sóstói Stadionban hétfőn.

Az élete meccsét játszó Bobál Gergely vezetésével a Honvéd U17 több mint magabiztosan nyerte a Puskás-Suzuki Kupa döntőjét.

Csapatunk a Panathinaikos tegnapi sikerének is köszönhetően az első helyért játszik a Honvéddal. Nézzük a ma történteket!

A Puskás-Suzuki Kupa harmadik játéknapján a Panathinaikos legyőzte a Real Madridot, a Vidi-PA ezzel bejutott a fináléba!

A Puskás Suzuki Kupa második napján a Vidi-PA U17 fordulatos meccsen 2-2-es döntetlent ért el a Real Madrid ellen.

A Real Madriddal és a Panathinaikosszal került egy csoportba a Videoton-Puskás Akadémia U17-es csapata.