Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke végzi el a kezdőrúgást.

Feri bácsi az MTK saját nevelésű játékosaként mutatkozott be a magyar elsőosztályban 1954-ben, és egész profi pályafutását a fővárosi kék-fehéreknél töltötte. Edzőként is vezette szerdai ellenfelünket, mielőtt a Vidit - több más siker mellett - az UEFA-kupa döntőjéig kormányozta. A két klub ikonjának mozdulatával kezdődik tehát a Magyar kupa elődöntőjének első mérkőzése, délután 17 órakor a Hungária körúton.
"0-2-nél is hittünk magunkban"
2012. Március 22.
Niko elárulta, hogy mi hangzott el a szünetben az öltözőben az MTK elleni kupameccsen, valamint azt is, hogy még egyáltalán nincs zsebben a továbbjutás.
"A visszavágót is komolyan kell vennünk"
2012. Március 21.
Vezetőedzőnk szerint a taktikai változtatásoknak köszönhetően nyertünk ma, egy nagyon nehéz ellenfél ellen.
3-2-es győzelem az Magyar Kupa elődöntőjében
2012. Március 21.
Kétgólos hátrányból felállva, remek második félidei játékkal, magabiztosan győztünk az MTK otthonában, és előnyből várhatjuk a visszavágót.
Garami szerint mi vagyunk az esélyesek
2012. Március 21.
Ötödször találkozunk ebben a szezonban az MTK csapatával. Az összes közül ez lesz a legfontosabb mérkőzés.
Nehéz mérkőzésre számít az MTK ellen Paulo Sousa
2012. Március 20.
Vezetőedzőnket a szerda délutáni Magyar Kupa elődöntő első mérkőzéséről kérdeztük.
Fábián vezeti az MTK elleni kupameccsünket
2012. Március 20.
Az előző idényben is Fábián vezette a Magyar Kupa elődöntőnk első idegenbeli mérkőzését - akkor 1-0-ra nyertünk.



















