hu en
2012. Március 11. 09:00  -  Acsai N. Ferenc
"Meglephetjük a Vidit"

Benczés Miklós nagyon nehéz mérkőzésre számít, de úgy érzi, akár győzhetnek is ellenünk.

A DVTK mestere szerint nem összehasonlítható a vasárnapi bajnoki a szerdai Ligakupa meccsel. „Akkor is más lenne a mérkőzés, ha nem fiatalokkal álltunk volna fel Székesfehérváron, de így is az lesz. Nekünk minden mérkőzésre úgy kell tekintenünk, mint egy újabb győzelmi esélyre. Most is ez a cél, bár tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Vidi folyamatosan bizonyítja, hogy nagyon jó csapat. Ám ettől szép a futball, bármi megtörténhet, és elég erősnek érzem a keretünket ahhoz, hogy meglepjük a bajnokcsapatot” – nyilatkozta honlapunknak Benczés.

A szerdai mérkőzés előtt három sérült volt a diósgyőrieknél (Budovinszky Krisztián, Igor Gal és Takács Péter), és ez továbbra sem változott, mindhármuk játéka kérdéses.

A Ligakupa negyeddöntő előtt hosszasan és nagyon jókedvűen beszélgetett a pálya mellett Benczés Miklós és Paulo Sousa, amiről azt mondta a szakember: „minden találkozásunk alkalmával beszélgetünk, mondhatom, hogy jó viszonyban vagyunk egymással. A kollegalitás nagyon fontos a mi szakmánkban is, és ezt gyakoroljuk. Nekünk edzőnknek ugyanis nem az a dolgunk, hogy hibákat keressünk a másik munkájában, hanem hogy segítsük egymást” – mondta a diósgyőri vezetőedző.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek