Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A mezőnyben mutatott játékban és a helyzetkihasználásban is ellenfelünk fölé nőttünk, megérdemelten nyertünk a DVTK otthonában.
2010. márciusában játszottunk utoljára a DVTK ellen Miskolcon, akkor Nikolics első vidis góljával nyertünk 1-0-ra. Szinte napra pontosan két évvel később, ismét pályára léptünk a diósgyőri stadionban, és ismét egy első gólnak örülhettünk, de ezúttal Ligakupa-meccsen.
A mérkőzés első negyedórájában teljesen kiegyenlített mezőnyjátékot láthattunk, igazi helyzet nélkül. A 18. percben jegyezhettük fel az első lehetőséget, ekkor egy szélről érkező beadást követően rúgott Tisza "luftot" ígéretes helyzetben. A 23. percben Mitrovics ugratta ki szenzációs ütemben a bal szélen Gosztonyit, fiatal középpályásunk elől azonban az utolsó pillanatban szögletre mentettek a hazai védők. A sarokrúgást Oliveira mértani pontossággal végezte el, Torghelle pedig menetrendszerűen érkezett, és megmutatta a Vidi-szurkolóknak is, miért kapta néhány évvel ezelőtt az "AIR SANYI" becenevet. Két perccel később Frizzoni akarta bevenni 35 méterről Tujvel kapuját, a diósgyőriek játékosa minden bizonnyal látta Király Patrik szenzációs gólját, amit ősszel a Tatabányának lőtt erről a távolságról. Nos, a DVTK téli szerzeményének nem jött össze, igaz ehhez kellett Tujvel bravúrja is. A 40. percben mindkét kapu előtt adódott egy-egy lehetőség. Először Oliveira passzolt Gosztonyinak, aki 8 méterről lőtt kapura, de Farkas nagy bravúrral védte a lövést, majd az ellentámadásból szögletet harcoltak ki a diósgyőriek, melynek végén Abdouraman fejelt közelről kapura, Tujvel azonban ismét bemutatott egy nagy bravúrt.
A második félidőben taktikusan futballoztunk. A hazaiak birtokolták többet a labdát, de a mi kontráinkban mindig ott volt a gólszerzés lehetősége. Az 58. percben pályára lépett Polonkai Attila, a 60. percben pedig sajnos le is kellett cserélni. Középpályásunkat hordágyon vitték le a pályáról, miután egy ütközést követően a vállára esett. Az első információnk az volt, hogy nincs szó sérülésről, a mérkőzés után azonban a miskolci kórházba szállították, ugyanis a jobb válla kiugrott a helyéről. Ezekben a percekben is a helyi ambulancián van még "Poló". Állapotáról leghamarabb holnap délelőtt tudunk tájékoztatást adni. A játék képe az utolsó félórában sem sokat változott, igaz Nikolics beállításával még veszélyesebbek lettünk elől. 10 perccel a vége előtt Tóth ugratta ki szenzációs labdával Nikolicsot, aki egy az egyben vitte Radosra a labdát, a hazaiak kapusának eszén ekkor azonban még nem tudott túljárni csatárunk. A 92. percben azonban már nem volt pardon, Gyurcsó fantasztikus beadását követően Nikolics gyönyörű csukafejessel juttatta a labdát a kapuba.
Kétgólos győzelmünk a látottak alapján teljesen megérdemelt. A visszavágót március 7-én, 16 órakor játsszuk Székesfehérváron.
Diósgyőri győzelmünket követően Paulo Sousa elégedett volt a csapat teljesítményével. Beczés Miklós viszont vezetőedzőnkről nyilatkozott pozitívan.
Ezt Benczés Miklós, a DVTK trénere nyilatkozta az esti Ligakupa-meccs előtt.
Paulo Sousa szeretné viszontlátni szerdán a pályán azokat a dolgokat, amiket a téli felkészülési időszakban komoly ellenfelek ellen gyakoroltak.
A 36 éves békés megyei játékvezető ebben a szezonban még nem vezetett nekünk bajnokit. Tavaly a Magyar Kupa döntőjét dirigálta.
Négy új játékost igazoltak a miskolciak, 12 téli felkészülési meccsükből hetet megnyertek, és egy új taktikai felállást is kidolgozott Benczés Miklós.
A mérkőzések hiánya okozta elvonási tüneteket két kupameccsel csillapíthatják szurkolóink ezen a héten.