Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Videoton FC-Puskás A. U17 1-0-ra kikapott a durván futballozó FTC otthonában, az U19 egy ponttal térhetett haza.
Ferencváros U19 - Videoton FC-Puskás Akadémia U19 1-1 (0-0)
Galambos Ádám kapufája vezette be a mérkőzést, majd nem sokkal utána, a 30. percben Hofbauer Péter játékvezető kiállította Papp Marcellt. Történt ugyanis, hogy a zöld-fehérek kontrája után hálóőrünk kifutott kapujából, az ellenfél támadója rárúgta a kezére a labdát, a játékvezető kezében pedig egyből villant a piros lap. Az emberhátrány felhozta csapatunkat, jobban futballoztunk, és mezőnyfölénybe kerültünk. A szünetet követően több komoly lehetőségünk adódott, de ezeket nem sikerült értékesíteni. Majd a 76. percben a vendéglátók is megfogyatkoztak, Mile Péter kiállítása után két perccel meg is szereztük a vezetést. Egy jobboldali beadás után a védők gyűrűjében Gajdos Zsolt passzolt egészen közelről Kővári Gábor hálójába. Már-már úgy tűnt, hogy bezsebelhetjük a három pontot, amikor a 87. percben egy védelmi hiba után egyenlíteni tudott a Fradi.
Varga Károly, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Lehetett volna hozni a mérkőzést, játékban mindenképpen jobbak voltunk, ám egy egyéni hiba miatt ott hagytunk két pontot a Népligetben. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
Ferencváros U17 - Videoton FC-Puskás Akadémia U17 1-0 (1-0)
Ellenséges hangulat fogadta csapatunkat a Népligetben, nem a játék dominált, inkább pankrációra, mint futballmérkőzésre emlékeztetett a két csapat találkozója. Nagyon korán, a 4. percben vezetést szerzett a vendéglátó együttes. Sajnos az erélytelen játékvezetés az első perctől kezdve rányomta bélyegét a mérkőzésre, arról szólt leginkább ez az összecsapás, hogy mennyire tudja a zöld-fehér alakulat megfélemlíteni játékosainkat. Ennek aztán az lett a következménye, hogy az 55. percben Fényes Szabolcsot úgy lefejelte egy hazai játékos – akinek a homlokán szintén felrepedt a a bőr - hogy elképzelhetően maradandónak is tűnő orrcsonttörést szenvedett. Nagy valószínűséggel operálni kell játékosunkat, mivel szétroncsolódott az orrcsontja. Így aztán nem lehetett azon csodálkozni, hogy nehezen tudtuk felvenni a játék ritmusát. A sokkon túl azért több helyzetet is kialakítottunk, és megmutattuk, hogy ilyen szituáció után is tudtunk a játékra koncentrálni.
Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Ez a meccs nem a játékról szólt, hanem hogy ki tud nagyobbat rúgni a másikba, és ebben a Fradi volt jobb. Ha mi is ilyen stílusban játszottunk volna, hat kiállítás lett volna, és öt perc játék sem. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
(fotó és forrás: pfla.hu)

Öt csapatunk győzött, négy vereséget szenvedett, egy pedig döntetlent játszott a hétvégén.

Az ősz utolsó előtti fordulójában kilenc csapatunk győzött és egy kikapott.

Közeledik az őszi szezon vége az utánpótlásban, több csapatunk is a dobogón fordulhat.

A VUK Gála keretében három korosztály játszik majd a Sóstói Stadion centerpályáján vasárnap 17 órától. A résztvevők és szüleik, hozzátartozóik a 18.30-kor kezdődő NB I-es mérkőzést ingyen tekinthetik meg!

Négy csapatunk győzött, négy vereséget szenvedett az elmúlt fordulóban.

A Videoton Utánpótlás Kupa keretében rendezték hétfőn 10 és 12 óra között a Sóstói Stadionban a Fejér megyei Bozsik-program alközponti válogatottjainak tornáját. Tekintse meg galériánkat!