Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
U19-es csapataink felemás eredményt értek el: az Újpestet megvertük, Kaposváron kikaptunk.
Videoton-Puskás Akadémia U 19 – Újpesti TE U 19 2-1 (2-0)
A legutóbbi három meccset kapott gól nélkül nyerte csapatunk, természetesen szerettük volna folytatni ezt a jó sorozatot. Az Újpest ellen a tavalyi szezonban hazai pályán Akadémia győzelem született, míg idegenben döntetlen lett, mivel a mérkőzés hajrájában győzelmet szalasztottunk el. Már a 10. percben megfogyatkozott az Újpest, Toricska Rajmond jutott idő előtt meleg vízhez. Az emberelőnyt aztán a 19. percben kihasználta Gajdos Zsolt, és a kétgólos vezetés sem maradt el a 33. percben, Szabó Dávid találta után. Egyértelmű fölényben játszottunk, összesen nyolc alkalommal állt csapatunk a kapussal szemben, két kapufát rúgtunk, ráadásul rengeteg helyzet maradt ki. Az Újpest mindössze egyszer jutott el a kapunkig, más kérdés, hogy ebből eredményesek is voltak a mérkőzés finisében, amikor Segesdi Attila a védelem megingását jól használta ki.
Varga Károly: „Nem fért kétség a győzelmünkhöz, a helyzetek alapján ez akár sokkal nagyobb arányú is lehetett volna.” | ||
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekintheti meg
Kecskemét U 19 – Videoton-Felcsút U 19 1-0 (0-0)
Jobban kezdtek a vendéglátók, míg csapatunk kicsit az öltözőben maradt. Ennek talán a korai induláson kívül az lehetett az oka, hogy ezúttal kivételesen a második mérkőzést játszotta a csapat, az U 17-es együttes meccsét végig kellett nézniük. Ehhez a fiúk nincsenek hozzászokva, így nem tudtak kellőképpen felpörögni a mérkőzésre. Az első félidő második felére tért magához a gárda, ekkor játékban is a Kecskemét fölé nőttünk. A szünet után az 50. percben Puskás Zoltán vette be Meszesán Norbert kapuját, ám ennek ellenére hiába nyújtottunk nagyszerű teljesítményt nem sikerült gólt szerezni. A 75. percben Orbán Zoltán csúsztatta a kapuba Hosszú Péter szabadrúgását, ám les címén a játékvezető nem adta meg a találatot.
Domján Norbert: „Úgy gondolom, hogy az egyik asszisztens kecskeméti mezt vett fel a mai napon, és óriási hibát vétett, amikor a szabályos gólunkat nem adta meg, ezáltal befolyásolta a mérkőzés a végeredményét." | ||
1400 forint lesz a belépő ára a 17 órakor kezdődő mérkőzésre, szurkolói busz ezúttal nem indul Székesfehérvárról.
Ebben a szezonban első alkalommal vezet nekünk bajnokit a polgári foglalkozását tekintve nevelőtanár és egyházjogász spori.
A két mesteri csavarás természetesen jót tett fiatal szélsőnk önbizalmának is.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A kék-fehérek ezúttal jobban játszottak, mint múlt héten Zalaegerszegen, de csapatunk ismét két góllal nyert.
Támogassa a csapatot, és küldjön videóüzenetet a játékosoknak a Basel és a Debrecen elleni mérkőzések előtt!