hu en
2011. Szeptember 27. 11:00  -  Wéninger Ákos
A világ ötödik legjobb játékvezetője jön a Fradi-Vidire

Kemény hete lesz Kassainak, hiszen kedden este a Bayern - M.City rangadón dirigál, majd vasárnap nekünk fúj a 18 órakor kezdődő mérkőzésen.

     
   
  Az "Év Játékosa" és az "Év játékvezetője" ismét egyszerre lesznek a pályán.  
     

A két nagy nemzetközi futballszervezet által is gyakran foglalkoztatott, a futballstatisztikusok szövetsége által 2010-ben a világ ötödik legjobb játékvezetőjévé választott Kassai Viktor, tavasszal nem csak a számunkra nagyon emlékezetes FTC-Vidi (0-5) meccset vezette, hanem például a Bajnokok Ligája döntőjét is.

A tatabányai születésű Kassai, 1990-ben tett játékvezetői vizsgát, a hazai élvonalban 1999 óta, a nemzetközi porondon 2003 óta vezet mérkőzéseket.

Pályafutásának csúcsa a már említett Barcelona - Manchester United BL-döntő volt, de ő vezette például az Argentína – Nigéria olimpiai döntőt 2008-ban Pekingben, valamint a Spanyolország – Németország vb-elődöntőt, a tavalyi dél-afrikai tornán.

Most ismét nagy feladatokkal bízták meg: ő lesz a játékvezetője a Bayern München - Manchester City BL-mérkőzésnek, vasárnap pedig a Ferencváros - Videoton FC rangadónak.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek