Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Pécs ellen négy gólt szerzett csapatunk, a mérkőzés talán legszebb gólját a fiatal portugál támadó szerezte.
Sikerült megszerezned első gólodat a Vidiben, ráadásul fölényes győzelmet szereztetek a Pécs ellen. Hogy érzed most magad?
Boldoggá tesz, hogy megszereztem az első gólomat a Vidiben, s még boldogabb vagyok attól, hogy egy nehéz periódus után sikerült egy nagyszerű győzelmet aratnunk, ráadásul úgy, hogy négy gólt is szereztünk. Annak is örülök, hogy góllal tudtam segíteni ebben a csapatnak. Ráadásul az első találatomat hazai pályán, a saját szurkolótáborunk előtt szereztem.
Eredetileg befejező csatár vagy, azonban Debrecenben is, és a Pécs ellen is a széleken kellett játszanod. Okoz ez számodra bármiféle nehézséget?
Valóban új számomra ez a szerepkör, hiszen korábban inkább előretolt támadóként játszottam, de Paulo Sousa megadta nekem a bizalmat és a magabiztosságot ahhoz, hogy a széleken felfutva is hasznára tudjak lenni a csapatnak. Egyáltalán nem zavar, hogy most nem kizárólag a gólszerzés a feladatom, az a lényeg, hogy minél pontosabban meg tudjam valósítani, amit Paulo kér tőlem, és hogy folytatni tudjuk azt a következetes munkát, amit az elmúlt hetekben megkezdtünk.

"Egy futballista számára az a legjobb érzés, hogyha tudja, hogy ennél többet nem tudott volna tenni a csapatért."

A két edző a Videoton FC - Pécsi MFC mérkőzés után értékelte a látottakat.

Ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk az eddig még veretlen PMFC ellen.

... csapatunk pedig a 20. győzelmére készül a Sóstói Stadionban a Pécs ellen az NB I-ben.

A 33 éves játékvezető hosszú idő után vezet ismét nekünk bajnoki mérkőzést.

A Pécs elleni meccsen már pályára léphet a Parmatól kölcsönbe érkezett Filipe Oliveira.