
Domján Norbert tanítványai Heidenheimben játszottak a helyei együttes utánpótlás csapatával.
A múlt hétvégén Németországba látogattak a fehérvári fiatalok, a Hartman cég meghívásának tett eleget a Vidi U19. Vasárnap a német harmadosztályban szereplő Heidenheim utánpótlás csapatával mérkőztek meg, és egy nagy iramú, jó mérkőzésen nyertek a hazaiak 2-0-ra.
Érdekesség, hogy a német kupa első fordulójának talán legnagyobb meglepetését éppen a Heidenheim okozta a Werder Bremen kiverésével a kupából! Disztl László elmondta honlapunknak, hogy egy nagyon jó ellenfél ellen játszottak vasárnap és a mérkőzés több szempontból is tanulságos volt. A német foci nem véletlenül tartozik a világ élvonalába, és ezt most a Vidi utánpótlás csapata is megtapasztalhatta. Hasznos mérkőzés volt a felkészülés hajrájában, ráadásul a vendéglátás is első osztályú volt. Hazafelé, rövid időre még Münchenben is megállt a csapat, és ha már ott voltak, természetesen az Allianz-Arenát is megnézték a srácok. Domján Norberték a németországi kitérőt követően, már ismét itthon készülnek a bajnokságra.