Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két edző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Paulo Sousa:
„Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki ismét, sajnos azonban ezúttal sem sikerült kihasználni ezeket. Ha a mérkőzések elején sikerülne a lehetőségeinket gólra váltani, teljesen másképp alakulnának a meccsek. Túl fogunk jutni ezen a nehéz időszakon. Amikor Székesfehérvárra jöttem, tudtam, hogy nehéz feladat vár rám, hiszen egy teljesen újfajta mentalitást kell meghonosítani a klubnál, és tudom, hogy ez hosszú távon eredményes lesz, mert a következetes munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.”
ifj. Mihalecz István:
„Nagyon jó csapat ellen sikerült 1 pontot szereznünk, mert szervezetten és tudatosan futballoztunk. A második félidőben jobban játszottunk és ettől a mérkőzés is jobb lett. Nekünk is voltak olyan helyzeteink, amivel eldönthettük volna a mérkőzést, de elégedett vagyok a döntetlennel, és ebből az eredményből profitálnunk kell.”
![](_files/news/small/9988.jpg)
Ezúttal is döntetlennel "kezdtük" a bajnokságot, hiszen az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, 0-0-ás döntetlent játszottunk Siófokon.
![](_files/news/small/9981.jpg)
Mivel a portugál játékos a mérkőzés eredeti időpontjában még nem volt csapatunk igazolt futballistája, így ő nem játszhat szerdán.
![](_files/news/small/9980.jpg)
Legutóbb a hazai, Siófok elleni bajnoki mérkőzésünket vezette a 29 éves játékvezető. Még gólt sem kaptunk bajnokin, amikor ő volt a "spori".
![](_files/news/small/9979.jpg)
Szinte hihetetlen, de az eddigi 17 siófoki vendégszereplésünk alkalmával csupán háromszor sikerült nyernünk. Most a negyedik diadalra készülünk!
![](_files/news/small/9976.jpg)
Nem kell azonban szurkolóinknak kétségbe esniük, ugyanis Siófokon a mérkőzés előtt még lehet venni belépőt.
![](_files/news/small/9975.jpg)
Szerdán este Siófokon lépünk pályára, augusztus 20-án pedig az újonc Pécs csapatát látjuk vendégül.