Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kassai Viktor, a jelenlegi elsőszámú magyar játékvezető dirigálja a debreceni mérkőzésünket.
Az "Év Játékosa" és az "Év játékvezetője" ismét egyszerre lesznek a pályán, az "Év Mérkőzésén"! | ||
A két nagy nemzetközi futballszervezet által is gyakran foglalkoztatott, a futballstatisztikusok szövetsége által 2010-ben a világ ötödik legjobb játékvezetőjévé választott Kassai Viktor, tavasszal nem csak a számunkra nagyon emlékezetes FTC-Vidi (0-5) meccset vezette, hanem például a Bajnokok Ligája döntőjét is.
A tatabányai születésű Kassai, 1990-ben tett játékvezetői vizsgát, a hazai élvonalban 1999 óta, a nemzetközi porondon 2003 óta vezet mérkőzéseket.
Pályafutásának csúcsa a már említett Barcelona - Manchester United BL-döntő volt, de ő vezette például az Argentína – Nigéria olimpiai döntőt 2008-ban Pekingben, valamint a Spanyolország – Németország vb-elődöntőt, a tavalyi dél-afrikai tornán.
Vezetőedzőnk a mutatott játékkal, a játékosok mentalitásával elégedett volt. Mint mondta, ilyen a foci, nem mindig az a csapat nyer, amelyik kidolgozza a helyzeteket.
Gyorsan vezetést szerzett a DVSC, Alves parádés cselsorozatot követően egyenlített, de a 47. percben újra a DVSC lőtt gólt.
1980-ban játszottunk először Debrecenben bajnoki mérkőzést. 30 év alatt csupán háromszor tudtunk nyerni a cívisvárosban.
Filipe Oliveira és Paulo Vinícius sem léphet pályára még Debrecenben.
Szemezgettünk a Loki honlapjáról, valamint a válogatott meccs után rövid interjút készítettünk Varga Józseffel, a DVSC futballistájával.
A három korábbi szövetségi kapitányt arra kértük, mondják el, szerintük milyen mérkőzésre számíthatnak a szurkolók vasárnap Debrecenben.