Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Ezúttal sokat számított, hogy ellenfelünk frisebb volt.
|
Felkészülési mérkőzés
Videoton PFLA - Újpest II Videoton PFLA: Somodi (Czirjék 65') - Vaszicsku, Macsicza (Margitics 46'), Papucsek, Farkas V. - Varga, Orbán (Milanovic 46') - Máté, Soós (Szabó 68'), Babos - Elek (Gajdos 68')
|
||
A nagy meleg és a kedd délutáni felkészülési mérkőzés is rányomta bélyegét az Újpest II elleni barátságos meccsre, hiszen több játékos is, legalább egy félidőt játszott kedden az izraeli Hapoel Ra'anana ellen. Mindezek ellenére Elek Bence már az 5. percben megszerezhette volna a vezetést, azonban 8 méterről kapu fölé lőtt. A 13. percben Farkas szabadrúgását követően került ismét helyzetbe Elek, ezúttal azonban kapu mellé fejelt. A 18. percben az Újpest II az első helyzetét gólra váltotta, Popovics vette be közelről Somodi kapuját. Sőt, 3 perccel később Petrezselyem beadása találta meg Szabó Bencét, akinek közelről már nem volt nehéz dolga. Az első játékrészben nem láthattak több helyzetet a nézők.
A második félidőben semmit nem változott a játék képe, továbbra sem forogtak veszélyben a kapuk. Egészen a 70. percig, ekkor azonban rövid idő alatt három nagy bravúrt is be kellett mutatnia a csereként pályára lépő Czirjéknek. A 75. percben Milanovic szépíthetett volna, azonban végül nagy helyzetben fölé lőtt. A 82. percben született meg a harmadik újpesti gól, Dombai lövése került a kapunkba. Három perccel a mérkőzés vége előtt, Máté góljával tudtunk szépíteni.
Hartyáni Gábor:"Egy fáradt csapat játszott egy harcos és friss csapattal. Nem is lehetett vitás, hogy ebből a párharcból ki kerül ki győztesen. A tegnapi mérkőzés sok energiát kivett a játékosokból, és ezt bizony érezni is lehetett. Tragédia azonban nem történt, szombaton már egy frissebb csapattal tudunk pályára lépni a BKV ellen." |
||
Rendőrségi közlemény
ÚJPEST - VIDI @ 2012. Augusztus 03.
A vasárnap Újpestre utazó szurkolóink az alábbiakban olvashatják a BRFK tájékoztatását!
Szombaton temetik Hortobágyi Ferencet
2012. Augusztus 03.
Klubunk 55 éves korában elhunyt utánpótlásedzőjének temetése szombaton 13 óra 30 perckor lesz a Béla úti temetőben.
Vaskó a Kecskemét játékosa lett
2012. Augusztus 03.
A két klub megállapodott az átigazolásról, melynek értelmében a védő Kecskeméten folytatja pályafutását.
Már kaphatók a belépők a Gent - Vidi meccsre
EURÓPA LIGA @ 2012. Augusztus 03.
Szerda délutánig tudják megvásárolni szurkolóink a jegyeket 6000 - VidiClub-tagok 5000 - forintos áron.
Még lehet bérletet vásárolni az őszre
RANGADÓK ELŐTT @ 2012. Augusztus 03.
Augusztus 31-ig még bárki csatlakozhat a bérlettel rendelkező Vidi-szurkolók egyre népesebb táborához.
"A fiúk ma óriási szívvel küzdöttek"
PAULO SOUSA: @ 2012. Augusztus 02.
Paulo Sousa a mérkőzés után elmondta, nagyon elégedett, hiszen a fiúk megvalósították azt, amit kért tőlük, de még egy nagyon nehéz visszavágó áll a csapat előtt.




Hartyáni Gábor:















