FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2011. Július 24. Vasárnap, 18:32 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
"Elégedett vagyok a játékosaimmal"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Paulo Sousa:
„Az első mérkőzés mindig nagyon fontos a bajnokságban. Ellenfelünk remekül kezdte ezt az idényt, nagyszerűen játszottak és tovább is jutottak az EL-selejtezőben, amihez gratulálunk nekik. Ezért egyértelmű, hogy egy nagyon erős csapattal kellett ma megmérkőznünk, akik idén biztos, hogy a bajnoki címért akarnak majd küzdeni. Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal azért, ahogy kezdték ezt a mérkőzést, annak ellenére is, hogy az utolsó pillanatban módosítanom kellett a kezdőcsapaton. Maradéktalanul betartották a srácok mindazt, amit kértem tőlük. Nagyon fontos volt, hogy a mérkőzés elején gólt lőttünk, hiszen ez növelte a játékosaim önbizalmát.”
 

Kis Károly:
„Teljesen megérdemelten nyert a Videoton FC. Sajnos nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit eddig a nemzetközi kupában vagy a bajnokságban a Kecskemét ellen. Tudtuk, hogy a Vidi egy nagyon jó csapat. Feltérképeztük őket, sajnos azonban a gyorsan bekapott gól megfogta a csapatomat. Egy remek Videoton otthonában kaptunk ki.”

 

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek