Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
"Csak" 13.000 néző látogathat ki a Sturm Graz - Vidi BL-selejtezőre, ugyanis a stadion 18.000-es felső részét lezárták.
Az, hogy nem lesz teltház Klagenfurtban a Sturm Graz - Videoton FC BL-selejtezőn természetesen jelen esetben nem azt jelenti, hogy ne fogyna el az összes jegy a mérkőzésre. A Wörthersee Stadion befogadóképessége 32.000 néző, azonban a felső, 18.000-es része a stadionnak le van zárva, oda nem is fognak jegyeket értékesíteni. Van a stadionban egy 1000 fős álló szektor is, amennyiben erre a helyre is szeretnének az osztrákok jegyeket értékesíteni, át kell alakítaniuk úgy ezt a szektort, hogy ülőhelyek legyenek, hiszen UEFA-rendezvényen csak ülőhelyekre lehet jegyeket eladni.
Ez azért fontos kérdés számunkra, mert az UEFA előírási szerint a mérkőzésre kibocsátott jegyek 5%-a illeti meg a vendégcsapatot. azaz hivatalosan 650 jegyet kell az osztrákoknak biztosítaniuk számunkra. A két klub már megkezdte a tárgyalásokat egymással, hogy az előírt minimumhoz képest több vendégszurkoló látogathasson el a július 13-án Klagenfurtban, és a 20-án Székesfehérváron megrendezésre kerülő mérkőzésekre.
(Fotó: Reuters)
![](_files/news/small/9785.jpg)
A két edző a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte a BL-párharc első 90 percét.
![](_files/news/small/9784.jpg)
Szerda délutántól a mérkőzés lefújásáig részletesen nyomon követtük, mi minden történt csapatunkkal, illetve hogyan alakult első BL-találkozónk.
![](_files/news/small/9782.jpg)
Csapatunk életében mérföldkőnek számít a Sturm Graz elleni BL-párharc, szurkolóink ennek megfelelően különleges termékekkel egészíthetik ki vidis gyűjteményüket.
![](_files/news/small/9781.jpg)
A klub által szervezett szurkolói buszok indulási időpontja megváltozott. Kérjük a külön autóval indulókat is, hogy mindenképpen olvassák el az alábbi fontos tudnivalókat!
![](_files/news/small/9778.jpg)
Paulo Sousa ma délután sajtótájékoztatót tartott a Sóstói Stadionban, a téma természetesen a szerdai BL-meccs volt, valamint bemutatkoztak az új játékosok is.
![](_files/news/small/9748.jpg)
Székesfehérváron három helyen lehet megvásárolni a belépőket, Budapesten pedig a Football World-ben.